Kedves Mindnyájunk!


Szeretném ezúton is megköszönni a segítségeteket, fáradozásaitokat Béla atya temetési szentmiséjével kapcsolatban. Halálesetre nem lehet előre felkészülni, mindig váratlanul éri az ittmaradottakat.
Béla atya életéhez méltó és megható volt a temetési szentmise. Igyekezzünk ápolni nemcsak az emlékét, hanem saját lelkünket is, amelybe Krisztus megbízott magvetőjeként elhintette az Ige magvait, hogy jó talajba hullva bőséges termést hozzon lelkipásztori szolgálata. Még ebben az évben szeretnénk egy márványtáblát elhelyezni a templomban, az ő emlékére.

Ami a továbbiakat illeti:
Igyekszem mindenkinek segítségére lenni lelkipásztori szempontból, ami nem kis kihívást jelent, újpesti plébániám és a kórházi lelkipásztorkodás mellett. Előre is elnézést kérek, ha nem veszem a telefont, ha nem tudok mindenkit visszahívni. Egyelőre hétfőn, kedden, pénteken, szombaton és vasárnap a reggel 8 órás szentmiséket mondom. Vasárnap kivételével a reggeli szentmisék után van lehetőség személyes találkozásra, megbeszélésre.
A plébánia épületet illetően rövid időn belül szeretnénk kifestetni, takarítani. ehhez anyagi támogatásért a napokban fogunk pályázatot benyújtani az Önkormányzathoz.
Szeretnénk felmérni az igényeket, mennyire megfelelő a közösség tagjai számára a vasárnapi miserend, mekkora igény van a hétköznap esti szentmisékre, szentségimádásra, szombati kirándulásra, rövidebb kerékpártúrákra, előadásokra, lelkigyakorlatos elmélkedésekre.


Szép hetet kívánok mindnyájatoknak!


István atya



 

 

 

Kedves Pestújhelyi Hívek!

Megdöbbenéssel és szomorúsággal vettem a hírt Molnár Béla atya haláláról, annál is inkább, mert néhány héttel előtte még együtt ünnepeltük a pestújhelyi templom 90. születés-napját.
Sajnos a temetést olyan időpontra helyezték, amikor elodázhatatlan feladatom van, amit korábban elvállaltam.
Molnár Béla atyát ismertem úgy is mint pestújhelyi plébánost, ami összekötő kapcsot jelentett számomra káplánkorom állomáshelyével. Kölcsönösen érdeklődtünk egymás helyzetéről. Én őáltala is "képben voltam" a Pestújhelyen történtekről. De ismertem úgy is, mint a Regnum Marianum papi közösség tagját, házfőnökét, hiszen annak én is tagja voltam még az illegalitás idején is. Miután ez a közösség elsődleges feladatának tartotta az ifjúsággal való foglalkozást, innét is érthető volt Béla atya ifjúsággal való foglalkozása és ifjúság iránt érzett felelősségtudata. A mai paphiányos időben még jó lett volna, ha legalább a papi nyugdíjkorhatárig tevékenykedhetett volna, de Isten útjai mások voltak vele kapcsolatosan.

Adjunk hálát érte Istennek, hogy 16 évet így is a hívek körében tölthetett.
Húsvéti időben vagyunk. A föltámadt Krisztus hitében búcsúzunk tőle. És most egy korábbi elmélkedésével veszek tőle búcsút:

Ó, Jézus! Távolodom a sírtól. Hazatérek. Másképp járok az úton, másképp, mint eddig.
Ha nem látok, ha nem hallok, ha nem tapintok, akkor is szeretném tudni, hogy nem járok egyedül az úton. Sebeid által gyógyulnak sebeim. Nem azt kérem, hogy vedd el őket kérdéseimmel, kéréseimmel, kételyeimmel együtt.
Csak annyit, hogy tudjam, minden úton, mind-örökké ott vagy társnak. Te értelmezd életemet, mint egykor régi húsvéti vándoroknak az Írást. A nem látók boldogságát kérem tőled. Ámen.

Isten adjon mindannyiunknak vigasztalást.


Kalocsa, 2017. április 19.

Szeretettel:


Dr. Bábel Balázs sk.
kalocsa-kecskeméti érsek