A év - új- Virágvasárnap

Lásd,
a nép zajongva tolong körötte, látni kívánja urát,
Dávid új gyermekét, a királyt,
ő némán int, szamárcsikóra száll

Halld,
hozsanna hangzik a templom felől, zsoltár zsong, szól a kürt,
ő hallja a szétfutó lábak robaját,
kakaskiáltást fénytelen hajnalon

Nézd,
mennyi ág, friss levél, lomb, sebtében letört pálmaág,
az úton ezernyi köntös, a legjobb ruhák,
testét dermeszti a szél, egybeszőtt köntöse hull

Jöjj,
holnapra elszárad a pálmaág, a sok virág, porosak, kopottak a ruhák,
Ő megy följebb, följebb és tovább
látod amott a másik fát, nem pálma,
csupasz, dísztelen ág

ezt is te adtad kezébe,
mint ahogy lábai elé szórtad a pálmát
gondoltad,
a pálma hervad,
termőre fordul
a száraz ág?


Mt 21, 1-11.
MB


.

 

 

 

 

A év - új- Nagyböjt 4.
Látok

ültem
a templom lépcsőjén,
szüleim reggelente odatettek
és a dolgukra mentek

nem láttam,
hallottam mindent
élesen
garasok, fillérek csengését a tálkában
hamis csengésű szavakat
biztos vétkezett valaki
vagy ő, vagy a szülei,
hogy így járt
hol egy pénzdarab csörgött,
máskor a szavak, a szavak röpködtek körülöttem a szélben

egy reggelen
valaki odajött a közelembe
lépteire szétgurultak a pénzek, elfoszlottak a hangok
sarat tett szemeimre,
sarat, melyből az ember vétetett
és a vízhez küldött, lassan botorkáltam,
a vízhez, ahol valaha a lélek lebegett
megmosdottam és most látok,
mindent és mindenkit, a szüleimet, a papokat, a templomi véneket,
csak őt nem láttam még,
útra kelek, keresem

Jn 9, 1-41.
MB


.

 

 

A év - új- Nagyböjt 3.
A régi kút

egy szép napon az Úr elhagyta az igazak földjét,
elfáradt már a sok zsivajtól, hamis imáktól, énekektől,
útra kelt hát, a tiltott határt átlépte, Szamáriába érkezett,
Jákob ódon kútjánál megpihent,
ott ült és szomjazott

arra jött egy asszony, szamáriai,
nagy korsót cipelt,
a kúthoz jött naponta, hetente évente,
ki tudja hányszor,
hiába, újra megszomjazott
és újra jött, és újra jött

Az Úr vizet kért,
az asszony csodálkozott,
beszélgettek,
a szavak szálltak, szálltak körülöttük,
az asszony itta a láthatatlan forrást,
amely a vándor szívéből fakadt,

a vándor szomjazva itta az asszony kusza, zavaros szavait,
életének régi titkait,
nem ártott neki, hisz tiszta volt
lassan dél lett, forróság,
már egyikük sem szomjazott ,
a régi kútra már senki sem pillantott,
és épült a templom, az új, a láthatatlan
Jn 4, 5-42
MB

.

 

 

 

A év - új - Nagyböjt 2.

Akkor, ott fenn a hegyen, mi hárman,
sátrakat akartunk építeni,
bizony, még nem értettünk semmit,
mi hárman
Péter, János, Jakab
amikor a régi, sziklás hegy göcsörtös fáival,
kanyargós ösvényeivel eltűnt, felolvadt a másik hegyben,
elszenderültek a színek, a piros, zöld, sárga, kék
megpihentek a ragyogó fehérben, amelyből születtek,
amikor Mózes végleg kiadta kezéből a két táblát,
Illés elküldte a tüzes szekeret,
megláttuk őt,
ahogy soha eddig,
megfáradt testén, kopott köntösén, sokszor könnyes szemén
átderengett a legbelsőbb, a fény, amit hordozott,
kialudtak a szavak, az igék,
csak egyetlen hang maradt és szólt:
Ő az!
sátrakba akartuk kényszeríteni,
ami bezárhatatlan

most, hogy már évek óta járjuk a föld ösvényeit és elmondjuk, ami volt és lesz
kérünk, ne engedd,
hogy valaha is szikár szavak, poros mondatok sátorába zárjuk
a kimondhatatlant, a megfoghatatlant
Régóta járjuk az utat
tudjuk a poros ösvény csak függöny,
a szavak most szegény ruhák, fakó köntösök,
egyszer újra felizzanak
így megyünk, megyünk tovább
Péter, János, Jakab
Mt 17, 1-9.
MB








.





.

.

.

 

 

 

 

A év - új - Nagyböjt 1.
A pusztába indul

a pusztába indul most a bárány,
a názáreti, aki a vízben elmerült
a pusztába lép, itt nincs kenyér, angyal nem kíséri,
itt csak kövek vannak, kövek, kövek
mégis elindul, hogy álmából a pusztát felébressze,
legyen zöldellő fa, virág, gyümölcs, búza és kenyér
addig hosszú az út, hát megpihen negyven napig,
nem eszik, nem iszik most,
aki küldte, annak forrását issza,
hangjára figyel
mert hosszú még az út

egy láthatatlan rendező
sürög-forog a puszta színpadán,
egy délibáb az alkotás:
illatos cipó a kő, a sok kavics,
eltűnnek az ösvények, a poros utak, a szakadék,
könnyű sétára hív a rendező,
szólít éhes gyomrokat tölteni, szállni-szállni a templom felett,
s jó királyként aranyláncra fűzni a híveket

a színpad fényei vakítják a szemet,
de a szív csak viszi előre, viszi tovább,
negyven nap után feltápászkodik,
megsimogatja a vadállatokat, lakótárasait
és megy tovább amerre a kő ködarab, a templom hideg, szálkás deszka lesz a trón
lassan halad látja azokat, akikért érkezett:
kőszíveket, üres imákat mondó szolga népeket,
legyint a délibábra, indul,
egy keskeny ösvényt keres


Mt 4, 1-11.
MB










.





.

.

.

 

 

A év - új - Évközi 8.

madarak, virágok

 

Istenem,
nézem madaraidat,
ahogy keringenek a szélben, a lassú szélben,
alig lebbentik szárnyaikat,
görcsösen nem verdesnek, nem csapkodnak,
lágyan úsznak a szélben,
a te szellődben, Istenem
megpihennek tenyereden,
ha itt az idő

Istenem, nézem virágaidat
ahogy ragyognak a fényben,
a Napban, meghajolnak a szellőben, a szélben
nem félnek,
nem dideregnek,
nem reszketnek
hogy elfonnyadnak a fényben, elhervadnak a szélben,
tenyereddel óvod, betakarod őket

csak nézem, nézem őket,
madaraidat, virágaidat
milyen könnyedén szállnak, hajladoznak
a fényben a szélben
földhöz tapadtan állok, a súly, egyre húz, nem enged
önnön félelmeim, aggódásom súlya, régi gyökerek
nézem madaraidat, virágaidat Istenem,
végy fel a szélbe, szárnyaló szélbe
a fénybe
Mt 6, 24-34.
MB









.





.

.

.

 

A év - új - Évközi 7.

A másik orca

amikor jobb orcáját megütik,
nem érti
vissza nem üt
hogy lássa értse, a másikban mi lakik
bal orcáját felé fordítja


A köntös

amikor
ruháját letépik,
csodálkozik, nem perel
arra gondol, bár ez így szokatlan, furcsa,
hátha a másik nagyon fázik
köntösét is ráteríti

Mt 5, 38-48.

MB








.





.

.

.

 

A év - új -Évközi 6.

Az i betű és a vesszőcske

 

ódon fóliánsok, tekercsek, betűk, mondatok,
szabályok, betűk és betűk, köztük egy í betű és egy vesszőcske is,
bezárva, bekötve, levegőtlen kamrába zárva, szabályos rendben,
katonás sorban egymáshoz préselve,
fulladoznak, valaha élt betűk, mondatok a végüket járják

nem rombolni jöttem, nem felperzselni őket,
még az í betűt és vesszőcskét sem törlöm
börtönéből kivezetem a millió betűt, mondatot, szabályt
új rendbe állítva őket, visszaadva szabadságukat
hideg kő szívek által teremtett tömlöcüket lerombolom

ragyogó napfénybe állítom őket
most mind megszűnnek, eltűnnek,
de csak a szem látja így

mit a kicsinyes szívek széjjelszórtak,
eggyé válnak újra a betűk, a mondatok,
és élnek, élnek újra
hirdetve a törvényt, az igazit, az egyet
még az i betű és a vesszőcske is

Mt 5, 12.
MB









.





.

.

.

 

 

 

 

A év - új - Évközi 5.

A sótlan só imája

sötét barlangjáratok végén
hirtelen felragyogó szikrázó terem,
gyémánt fénye, ragyogó, ragyogó kristályfalak,
vakító fény, nem vezet, elbotlasz benne,
ha tapintod: jeges, hideg, hideg,
fagyott, meg nem törheted, nem ízlelheted
magához nem enged közel,
hideg, fagyott, íztelen, jeges
önmagába dermedt sókristály,
ez vagyok, én vagyok
hamis, hamis
egyszer kidobják, széttapossák

vagy mégsem
talán egy szép napon forrás keres utat a mélyben,
áttöri a jeges, sziklás falat, betör a világosság,
az igazi,
akkor
a fentről való fény feloldaná fagyott magányomat,
elmerülnék tiszta forrásvízben
só lennék újra, bár láthatatlan
ölelj át égi forrás,
támassz fel
fentről jövő fény

Mt 5, 13-16.
MB


.

.

.

 

 

 

 

A év - új - Évközi 4 .
Boldog



(szegény) a virágokat nézi, megsimogatja, le nem tépi,
a kenyeret nem markolja, letör egy darabkát, továbbadja,
mindent kézbe vesz, mindent elenged,
nem kapaszkodik, mindenütt ott van,
övé a semmi, övé minden

(sír) zenét hallgat, képeket néz,továbblép
hallgat távolból, néz messziről
zenét, képet, mindig jobbat és jobbat
mindig egy kis könnycseppen keresztül

(szelíd) sejti, pontosan nem tudja,
mi lakik mélyen, benn a másikban
hogy jobban lássa, értse
az ütés után
másik orcáját is odafordítja

(Igazságra éhezik, szomjazik) a világ útjait bejárja
megkóstol minden kenyeret, iszik minden forrásból
mindhiába,
éhezik, szomjazik, elindul
mondogatja:
akad még más víz, más kenyér
sohse látott terített asztal e világban


(Irgalmas) ajtót be nem zár, az ablaktábla nyitva,
csak néz, csak néz kifelé a végtelen utakra,
vár csendben az érkezőkre
a bent ülők megmosolyogják
gondolják elegen vagyunk már itt benn
ő csak hallgat, arra gondol
hányszor járt ő is ki-be a házba

(tisztaszívű) a világot nem szidja,
az embert, a földet, a bűnöst nem ostorozza
fennkölten vagy bőszen,
sejti, a sötétség nem kinn van
csendben ül, nagyokat hallgat,
mint télen a gazda

(békességszerző) már nem prédikál,
óvatosan lépked,
nehogy a világ romjait összetapossa,
lehajol,
jár körbe-körbe
széttört cserepeit összeszedi
egy régi ablaknak
az összeillőket keresgéli
egymáshoz illeszti, rakosgatja

(üldözik) végül
mindenki lökdösi, elzavarja,
néhányan belerúgnak,
mondják bolondnak
boldog
boldog


Mt 5, 1-10.

MB









.





.

.

.

 

 

A év - új - Évközi 3.

Az új háló

más ez a háló,
ez az új,
amit ma kezünkbe adott,
nem a kar, nem az erő, nem izom húzza, rántja,
nem durva szemekből font ez a háló,
börtönök rácsát nem formázza
hagyja, hadd úszkáljanak benne kedvükre a halak
ha úgy teszik, ki is bújhatnak, nem kényszeríti őket ez a háló, ez az új
otthonmaradásra
ha úgy gondolják, vissza jöhetnek egy szép napon
csak tartjuk a hálót, nem rántjuk össze,
ezt bízta ránk, aki kezünkbe adta ezt a hálót, az újat,
hogy őrizzük, óvjuk
András, Simon, Jakab János,
az emberhalászok
nem a kar, nem erő, nem akarat fogja, tartja

egy szív vigyázza a hálót, az újat,
ameddig eljön a nap és szelíden a partra vonja
a hálót, az újat

Mt 4, 12-23
MB

 









.





.

.

.

 

 

A év - új - Évközi 2.

A föld szennyét
évezredek óta nem mossa vízözön,
szivárvány lebeg ég és föld között,
a víz bűnöst többé magával nem sodor,
ismeretlen tájra szállt a bárka mellől a galamb
csak egy folyó, inkább patak,
ami a víztömegből megmaradt,
csordogál, barázdát szánt a földbe,
mintha egy szomorú szem könnyei
gördülnének alá lassan

a víz nem rántja le az érkezőt,
hagyja, ha akar alámerül, ha nem hát nem
nem fojtogatja, gyötri,

az elmerülőt kiengedi a partra
nem bánja,
ha az egész világ belé önti
bűnét, szennyét
tiszta habjai befogadják a tisztátalant,
estére mégis tiszta

János áll és nézi

szegény, zsidó, római,
még pap és levita is akad,
mind, mind merül alá a vízben,
és minden nap minden ugyanaz
arra gondol, bárcsak jönne már valaki,
aki tiszta
és a vízbe őt magát segítené

és egyszer megérkezik a várva várt,
alkonyatkor megáll a parton
csendesen nézi a lenti vizet,
a benne kavargó kínokat, feloldhatatlan fájdalmakat,
a sötét habot

lassan a vízbe lép, elmerül,
pedig mint a tiszta bárány, olyan
átjárja szívét, lelkét, tagjait,
mindaz, ami a vízben kavarog

csendes a víz,
akár az első napon
és elhangzik a szó

közeledik a galamb
Jn 1, 2-34 MB

 









.





.

.

.

 

 

 

 

A év - új - Jézus keresztsége

Ma
elindultam Názáretből
egy folyót keresek
már régóta jövök,
sokan azt mondják: késlekedem
pedig csak aprókat lépek, óvatosan
az úton szerteszét kicsiny virágok, szomorú virágok, fűszálak, megroppant nádak,
óvatosan lépdelek, jaj, rájuk ne tapossak!
jelzőfények az ösvényen: kicsiny mécsesek, pislákolnak, füstölögnek,
libbenő lángjukat, jaj, ki ne oltsam!
tereken, nyüzsgő piacokon át megyek
óvatosan, nem tolakszom, nem kiáltozom
köröttem kiabálnak szegények, gazdagok,
piac közepén trónolók,
a széleken betegek, nyomorgók
gyakran rám kiáltanak: hol késlekedem, hol vagyok?
miért nem ordítok én is egy jó nagyot?
csak megyek
az ordítóval nem ordibálok, ballagok
nádat, fűszálat, virágot el nem taposok,
a pislogó mécseseket ápolgatom

egy folyót keresek,
amibe elmerülhetek,
mielőtt még tovább, tovább megyek
ki tart velem?

Mt 3, 13-17.
MB









.





.

.

.

 

 

 

 

A év - új- Újév

Mária…el- elgondolkodott

igen,
kilenc hónapja, hogy mondtam
igen, legyen
legyen az ige szerint

József alszik, a gyermek már nem sír,
elhalkult a pásztorsíp, a juhok csengettyűje mesze csilingel
újra
igent mondani
itt az idő

A szép csomagot előveszem
angyal kezéből vettem
újra kibontom és lám,
kilenc hónap után egy kicsit más,
kicsit szerényebb és szegényebb az ajándék,
az Úr adta égi küldemény
Dávid kicsi fiának trónja ez a jászol,
tehénbőgés, bárányok bégetése
az ünnepi kórus,
a palota az ég, oszlopok az égig érő fák,
zsibongó pásztorok a látogatók,
Dávid városa zárva, sebaj, nyitva az ég, nyitva a szív,

úgy látom, kisfiamnak tetszik,
egy kicsit sírtam először
azután másodszor is igent mondtam

Lk 2, 16-21.
MB









.





.

.

.

 

 

 

A év - új- Ádvent 4.

József esti imája

megjött Mária,
a menyasszonyom,
olyan hirtelen, ahogy elment
három hónappal ezelőtt,
akkor sem, most szólt semmit
elsietett, visszajött
láttam őt ma
nehezebbek voltak léptei,
mint azelőtt

Uram, Istenem mit tegyek?
szeretem Máriát,
szeretem törvényedet
szívedből fakadt a szerelem a hatodik napon, Istenem,
a Törvényt tőled jött egy félelmetes napon, lángokban álló hegyen,
akárcsak Jákobnak,
viaskodnom kell ez éjjelen,
talán mégis erősebb, erősebb a halálnál a szerelem,
szeretem Máriát, s téged is szeretlek Istenem,
Dávid szegény fia, jaj, mit tegyen?
teremtés arany szálai szívedből erednek,
bennem összekuszálódtak,
visszaadom hát neked,
miként a lelkem, kezedbe ajánlom,
már hívogat a forgácsillatú kicsi kamra
adj szép álmokat,
Uram, Istenem…


Mt 1, 18-24
MB





.

.

.

 

 

 

 

 

A év - új- Ádvent 3.

A tüzes kemence és a csűr

A próféta,

mint egy új Jónás,

már nagyon készülődött

Látni sem bírta a Jordánt,

ahogy lassan görgeti szennyét egy messzi, halott tenger felé,

lassan görgeti bűnök szennyét,

épített hát egy kemencét, hatalmasat, volt fa, tűzszerszám, szórólapát

várt, leste az ösvényeket, jön-e már, érkezik-e az eljövendő,

akik hirdetett

jön-e, begyújtja majd a kemence tüzét,

lesz majd hatalmas láng

emészti a bűnt, a bűnöst

rend lesz, újra tiszta lesz a Jordán

és végre, ami oly régóta bezárult,

kapuját megnyitja az ég

és betelt a prófécia

és János, a próféta módfelett csodálkozott,

eljött az eljövendő,

szennyes habokba mártózott,

kemence tüzét nem gyújtotta meg,

a parton tiszta csűrt épített csetlő-botló gyermekeinek

és ekkor nyílt meg az ég

Mt 11, 2-11.

MB



 













.





.

.

.

 

 

 

 

A év - új- Ádvent 2.

Kövekből fiak
A próféta mondja:
Isten kertjében kiszáradtak a fák,
nincs virág, nem mosolyog gyümölcs,
szélben imbolyognak az utolsó száraz levelek,
egyszer kővé válik a törzs, az ág,
lassan betakarja föld, a lenti világ,
lesz újra szikla, mi volt,
kő,

nosza, lendüljön a fejsze,
mozduljon a kéz,
mondja a próféta,
János
még vár,
lassan földre teszi a fejszét

még jöhet valaki,
valaki, lát egy kis gyökeret,
egy apró, vékony fonalat lenne a mélyben,
szomjazik, keres, utat tör a göröngyök között
él

jön, akinek el kell jönnie,
közelít a megkövült fákhoz, kővé vált világhoz
a sivatagban látja szunnyadni a kertet,
megsimogatja a köveket,
a bennük alvókat
szelíden keltegeti
Mt 3, 1-12.
MB


 













.





.

.

.

 

 

 

A év - új- Ádvent 1.

Nyitány
egyszer véget ér
felgöngyölődik a világ sátora
csillagok lehullanak, megroppannak az erők
és jön újra, a felhőkön jön, hirtelen

egy szempillantás alatt véget ér a világ, a sokat szenvedett,
vagy hosszú küzdelemben birkóznak egymással mondatok és szavak
a kimondhatatlan győzelmi igék egészen közel jönnek,
majd a végtelenbe foszlanak?

mindegy hogyan,
a hang már szól,
sok-sok sok éve egy istállóban felsírt egy kisgyerek,
azóta szól és száll, mint egy dallam, végtelen,
száll és szól hegytetőről, síkság középéről, a tó fölött, ha süllyed a bárka,
és kiált, hogy szomjazom, és hogy nyitva már a paradicsom,
én vagyok ne félj, most elmegyek, maradok, visszajövök
de mikor, mikor, mikor kérdezik
mikor?

hát itt vagyok és folyton jövök,
nem hallod a dallamot? az éneket?
úgy van ez, mint amikor két ember él a mezőn,
elalszik az egyik, a másik a búza növését is hallja,
két asszony őröl, forgatják a malmot,
unottan robotol az egyik
a másik végtelen dallamot dudorászik halkan


Mt 24, 3-44.
MB

 













.





.

.

.

 

 

C év Évközi 34.
Krisztus Király

a király a trónterembe lép
a trónteremnek nincs fala, sem oszlopa,
az egész világ a terem,
kupolája az ég,
az ég, amely ma elborult
a király vállán nincs palást, egybeszőtt ruhát visel,
az édesanyja szőtte, varrta,
az édesanyja, épp itt halad
asszonyok kísérik és egy halász, még fiatal
sziklák, kopár emelkedő, nehéz az út
trónját vállán viszi a király,
egy földműves egy kicsit segít,
egy asszony megtörli homlokát
katonák hajtják a menetet,
sietni kell, az ég elborult,
itt az óra, a kilencedik
szúrja, égeti a korona
a király homlokát
közelít az idő, itt a domb,
sürget az idő, félnek a katonák,
egyre sötétebb lesz, már kora délután,
félnek, kiáltoznak a katonák
sietnek, már trónján ül a király
szomjazik, fázik,
utolsó útjára indul a király,
de még egy pillanat, az utolsó lépeseket
megtenni nem tudja, társat keres a király
és megleli, épp felé kiált: egy lator,
most már nyílik a paradicsom

Lk 23, 43.
MB













.





.

.

.

 

 

 

C év Évközi 33.



Lassan vége
lassan gördülnek a kövek,
a templom hatalmas kövei egy öreg hegy oldalán
az oszlopok, a márvány, az arany, az ezüst,
megannyi dísz, a tető, az oltár, a lépcsők,
szertegurulnak, ellepik a hegy oldalát, a várost, az utakat,
az erdőt, a kertet

még nem,
még nincs vége
még jönnek csábítva, hívogatva
lángja, melege sincs hamis tüzek mellé,
kiabálva, ordítozva, vásári portékát reklámoznak,
jönnek egyre jönnek a hamis próféták,
hirdetve, hogy Ő, aki eljön,
itt meg ott van

és még nincs vége
már nem látható sziklák, kövek porlanak,
törnek darabokra, nem látható templomok omlanak,
a végtelen képmásai, az élő kövek pusztulnak, zuhannak
egymást törve, darabolva
az egymáshoz rendeltetett sok tükördarab
fényét vesztve vakon a szélben kavarog
még nincs vége, nincs itt a vég

a hegy lábánál maradni,
még nincs jel
nincs szó a látványra,


ahogy esik szét a templom, a látható
fönn a hegyen és szanaszét a hegy körül
a szó mélyen alszik,
felébred, ha itt az idő,
megszületik az ige

addig
maradni, várni, nem szaladgálni
kikiáltók hamis éneke után
csak ülni ott, amíg egy napon a templom,
a világ lehulló köveit
lassan csendes víz öntözi,
cseppek az égből,
könnyek az égből

ekkor
lassan vége lesz

addig maradni
és ülni a hegy lábánál
odalent

várni
rezdületlen, moccanatlan
égből jövő
áttetsző cseppeket

Lk 21, 5-19.

MB

















.





.

.

.

 

 

 

C év Évközi 32.
Mindenki érte él

száll, száll alá
végtelen idők óta odaföntről
sok kis cserép, tükördarab,
a fenti, mindenen túli titkok,
örök szerelem, foganni, vajúdni vágyás
gyümölcsei

képek,
földöntúli szélben kavargó, szikrázó
csodaszép kristálydarabok,
egymáshoz illő,
egymást kereső,
egymásban megpihenő,
ó, föntről való szerelem tükrei!

és táncolnak, kavarognak,
gyújtva új és új jelzőfényeket,
fényét a rejtőző,
képmását újjáteremtő,
elő- előbúvó titoknak

lassan fényüket vesztik,
sárgulnak, barnulnak, ráncosodnak
milyen szépek most is, ahogy egymásba kapaszkodnak!
olykor még lassú táncra viszi őket a szél,
végül elpihennek

egy délután szellő érkezik értük
és indulnak vissza látod, hogy fényesednek, ragyognak?
szállnak, szállnak,
amerről jöttek,
arra, vissza
vajon látják egymást, találkoznak?
köszönnek? kezüket a másikéba fonják?
vagy csendben
az asztal mellé telepednek?

Lk 20, 27-38

MB
















.





.

.

.

 

 

C év Évközi 31.

Fügefa ágai közt

fügefa ágai tartanak,
lombjai,
hűs lombjai takarnak,
levelei fügefának,
vad fügefának

a menny felé tart ez a törzs,
eget ölelő ágak,
gyönyörű sátor

savanyú, kicsi, vad gyümölcsöt
ringat az ág,
vad, savanyú, kicsi
mint aki az ágak közt ül,
jómagam

olyan ez, mint egy templom,
az Úr növesztette, táplálta
gyönyörű ház
szentély, imádság háza azoknak,
akik nem léphetik át a szent hajlék küszöbét,
a hajléknak kövekből, betűkből formált
szentséges épületét,
irgalom házának kapuit

így,


maradt ez a sátor,
vad fügefa lombja,
itt kicsi, savanyú gyümölcs búvik,
akár én,
Zakeus, vámosok fejedelme
itt kuporgok,
jöttem,
tán hullik nekem is irgalom morzsája e földön
jöttem,
mert felbolydult a város, Jerikó
nem is a város,
már a világ bolydult fel, ősi eresztékek csikorognak,

a szél elindult valahonnan
jöttem,
lesek a lombok közül
az útra
rejtve igazak szeme elől

várom a pillanatot


Lk 19, 1-10.
MB














.





.

.

.

 

 

C év Évközi 30.
…hátul állt meg

 

Sűrű fátyol, nehézkes függöny,
évezredek alatt szőtt súlyos kárpit,
tekergő tömjénfüst szülte szövevényes inda
rejti a forrást, a titkot,
a templom egyetlen kincsét

Ő tette volna?
betűkbe, parancsokba, törvényekbe vésve,
Ő rejtezett el
a világ és önmaga közé
nehéz falakat rakva?

Aki a falakon túl mosolyog a Napra, Holdra,
erdőkre, emberekre, állatokra?

vagy más fonja a tekergő fonalat
és szövi egybe a lomha leplet?
jaj, nem hallatszik Őhozzá víz csobogása,
emberi hang
Ő, aki van,
nem tehette

kívülről épül a fal,
szövődik a függöny

a messziről jött nézi e házat,
otthona lenne,
beljebb mégsem lép,


ma ostort nem ragad, csak néz,
figyel

látja, hogy született amott a függöny,
mint tekereg a sok festett fonál,
hogy készül ma is ezernyi hamis szálból,
vásári énekből, harsány zsoltárból, rikoltó imából,
pléhhangú jóságból, jaj, hideg jóságból
egyre készül a függöny

épp most, épp így szövi tovább
bele a nehéz függönybe
élete darabkáit, rikító, hamis zsoltárait
itt, elől a templomban,
egészen elől
a farizeus

a küszöbig jutott a vámos,
tarisznyáját sóhajtva kiüríti
- csupa ócskaság, templomba nem illő kacat -
és megáll

sóhajtott valaki?
vagy csak egy kicsi szellő

meglibben a kárpit

Lk 18, 9-14. MB













.





.

.

.

 

 

C év Évközi 29.
Mint özvegyasszony

mint özvegyasszony régi, göcsörtös botja
kopog az út kövén, az ösvényen,
mely a bíró házához vezet,kopog, dörömböl naponta,
dobol monoton ritmusban rendületlenül,
hátha elkopik a kő egy szép napon, hátha nyílik az ajtó,
majdcsak meghallja az, aki eltorlaszolta, zárta,
úgy koptatják a sziklát, a követ a cseppek, vízcseppek,
most úgy tűnik, hiába,
de valamikor, egyszer megadja magát a kő, a kőkemény,
addig kopognak a cseppek, kopogtatnak,
mint özvegyasszony régi, öreg, fából faragott botja az úton,
naponta, újra, meg újra,
koppan a bot, koppan a temérdek vízcsepp,
telnek a napok, hónapok, évek,
századok is

kopogások hulló cseppek
megannyi könnyek

egyszer odafentről is elindulnak a cseppek,
megannyi könnyek

Lk, 18-1-8.

MB












.





.

.

.

 

 

 

C év Évközi 28.

Csak egy, csak ez az idegen

Végül egy jött vissza
csak egy,
a többieknek idegen

évekig a közös sors, a kényszerű
láncolta őket egybe

de ők kilencen,
még így is,
szétmálló tagokkal, arctalanul,
rongyaikban,
barlangjukba bújva,
ők,
mégis mások voltak,
mint ez az egy

ez az egy
hazája, háza nincs
temploma nincs,
ez az egy, az idegen

a többi jó helyen volt,
tűzhely mellett, oltár közelében,
lakomás asztalok székein,
betűkhöz, tekercsekhez oly közel
talán az éghez is közelebb?
így gondolták,
akik kormányozták a világ ősi dolgait

és ez az egy volt idegen
mindig tudták
még akkor is,
amikor a kór, a nagy baj összezárta
széthulló létük darabjait


valaha testvérként küldte őket a világba
egy nemző szó, elfelejtett ige
útjaik szétváltak
a kilenc elveszett törvények bozótjában
az egy csak egy törvényről tudott
lett a kilenc és az egy

egy csodaszép pillanatban, most,
mégis egyszerre kiáltottak,
egyszerre hullott le létükről
a halálos bilincs,
egyetlen szóra
így történt

még meg lehetett volna állni,
fordulni egyet
mosolyogni
lehetett volna
együtt maradni

kilenc kereste a régi utakat, ösvényeket
egy visszafordult,
az idegen

ismerőse várta


Lk 17, 11-19.


MB











.





.

.

.

 

 

 

 

C év Évközi 27.
Hegyek, fák

csupasz sziklák, ösvények,
félúton megtorpanók,
por, vibráló hőség,
öreg hegy,
kopár, moccanatlan
lehullnak az utolsó levelek,
kiszenvedett, tekergő ágak álmodnak utolsót,
a gyümölcsről, az utolsóról
víz után már nem kutatnak
lent a mélyben vén gyökerek
utolsó órái kopogtatnak a vén fának
szárazon
utolsó álmodik a vén hegy,
a gyümölcstelen fa, a szikkadt ág,
a tengerről álmodik,
bár sohasem látták,
mind a tengerről álmodik

és lám, az óceán is,
üres bölcsőként ring a hatalmas víztömeg,
rég elvesztett gyermekeire gondol,
álmodik,
a régi világra gondol,
a fákra, hegyekre, a gyümölcsre
nyüzsgő állatokra,
álmodik a víz, az óceán
egy régi pillanatról,
amikor egy láthatatlan pontban,
végtelen ölelésben,
minden egyként rejtezett,
csendben pihent a világ,
amely így szétesett

mára a fa, a víz, a tenger, az állat, az ember
a világ így széttört, szétesett,
mint egy hatalmas tükör, cserepekre tört, szétesett
de még így is
az alkotó képe a szétszóródott cserepekben
ott ragyog
és még így is mosolyog
és újra szól:
legyen hát egy, mi egy volt,
egy volt és szétesett,
apró cserepek, fényes darabkák őrzik képemet
és vágynak arra, hogy találkozzanak,
a fák, a tenger, az állatok, emberek
csak egy kicsi, alig látható
parányi pont hiányzik még, hogy így legyen
egy mustármag
és fák, hegyek, vizek, élők, élettelenek
táncra kelnek az alkotó előtt
és minden mindenben ő lesz
Lk 17, 5-10.

MB










.





.

.

.

 

 

 

 

C év Évközi 26.


Ha valaki föltámadna

megtörtént
valaki föltámadt
és a zárt ajtókon szelíden kopogtatott
néha csak a küszöbre ült és várt,
nem zörgetett, csak nézett
és hallgatta a házból hömpölygő zajt, zenét, ordibálást
ő egyre várt és ült csöndesen

a bent ülők csak ettek-ittak, énekeltek
hajnalban elaludtak,
de este újra kezdték,
rabszolgákkal, táncosokkal, serlegekkel,
csordultig tel arany serlegekkel

és nagyokat nevetve vártak,
hátha a halálból feltámad valaki,
milyen nagy móka lenne,
tán fogadást is kötöttek,
visszajön? nem jön?
a halálból valaki

mások pedig útra keltek,
sírt kerestek, elgurult sziklát kutattak,
lepleket és vászonkendőt,
nyomokat és jeleket,
néhány tárgyat begyűjtöttek,
végül aztán hazamentek
vártak,
hátha visszajön a holtak közül valaki


ő pedig már sok-sok éve
ott ült azon a küszöbön,
a házuknak küszöbén
a seb még látható volt,
amióta Ábrahám kebelére költözött
egy borús péntek délután
most az ajtó nézi, nézi
hátha nyílik,
visszajött,
megismered?
visszajött

Lk 16, 19-31.


MB









.





.

.

.

 

 

C év Évközi 25.

Két úr

Az utolsó áldás előtt
egy utolsó fájdalom, amikor már csak épp átderengett
a kéz, az áldásra emelt,
átderengett a másik világból a láthatóba,
egy sejtés, egy fájdalom:
talán mégsem értik a dolgokat,
a világ szívét,
a szívemet

hívnának vissza,
erővel, hatalommal, hangoskodással, égzengéssel
állítsam helyre a dolgokat,
rakjam össze, mi össze nem rakható,
öntsem egybe tüzet a vízzel,
varázsoljak látható jeleket,
a rejtőző, teremtő szerelem helyett
arannyal futtassam be a tövist,
rejtsem el a vércseppeket
az egyetlen utat jelző vércseppeket,
karámra tegyek zárakat,
falak közt őrizzem gyermekeimet
ezt kérik most is,
amikor elmegyek
ha nem kapnak
égből érkező pecsétet,
gyártanak maguk


szánom és szeretem őket mindvégig
és azon túl
megyek, maradok
hagyom,
járják végig ösvényeiket

még találkozunk
és szemembe néznek egy napon
már tudják a választ:
szolgának lenni,
vagy szeretni
mit jelent

Lk 16, 10-13.

MB








.





.

.

.

 

 

 

C év Évközi 24.hét
A pénz, a bárány, a fiú

elgurult,
elveszett,
messzire ment
a pénzdarab,
a bárány,
a fiú
talán
fal kellett volna, erős zár?
ki szeret,
aki rejt, őriz, falak közé zár?
vagy aki
elbújni, eltűnni,
messzire bolyongani enged
ki szeret?
fáj,
ha bilincseket, zárakat, falakat
teremtek
de fáj,
ha elgurulnak, kóborolnak, messze városokba mennek
e vajúdás végtelen
valahol, a világ szívében rejtőzik a válasz

én vagyok a ház, a karám, a kincsek ládája,
vagyok tágas erdő, vadon, szertefutó út,
a város is én vagyok


távolra vágyó és hazahívó dobbanás,
ahogy a szív dobog
az ő szívük, s az enyém
egyszerre jelez

a házban ülök, a földre kuporodom,
járom az erdőket,
szakadék mélyére lesek,
városok zsákutcáit
mind ismerem

asztalt terítek,
várok
vagyok, aki vagyok

Lk 15, 1-32.


MB







.





.

.

.

 

 

C év Évközi 23. hét

Apák, anyák
igen
a dolgok rendben látszónak tűnnek
fehér, vörös, sárga lángolás csillapul,
kialszik, elszenderül, eltűnik apránként ami volt:
a virág
készülődik a szívből fakadó lény, a mag, a gyümölcs,
egy szép napon elhagyja a leveleket, ágakat, a fát,
elhagyja búcsú nélkül a fát
így rendeltetett
nem a fáé a gyümölcs, a mag,
gyümölcsben, magban készülődik a fa,
a másik, az új

apák, anyák
tükrei az égből szökellő lángnak
kicsi fényekké, mécsesekké szelídülve
anyák, apák
jól tudják ezt, egykor ők maguk is így hagyták el az ágakat, a fát,
mint most önön gyümölcseik,
jól tudják, ez a izzás, kavargás, születés, távozás volt, van és lesz
mégis fáj,
mintha hátat fordítana apának, anyának
a fiú, a lány
mintha feledné a termés, a gyümölcs az ágat, a fát, elszakad
most épp üres az ág, a mag sincs már,
mintha sírban pihenne, elveszve, láthatatlanul
ennyit lát a szem

ó, ehhez adj erőt,
te, kiben kiáltássá született apától, anyától elszakító fájdalom
Te, ága, gyümölcse világnak


Lk 14, 25-33.


MB






.





.

.

.

 

 

 

C év Évközi 22. hét

Az első hely
a végére érkeztem, már zárták az ajtót,
nem volt hely,
csak legvégén az asztalnak

ott lent
jó kis társaság üldögélt,
sánták, vakok, ágrólszakadtak,
kanyargós ösvényeken érkezők
jól megvoltunk:
alig volt szék elegendő,
helyet szorítottunk egymásnak
ennivaló sem akadt,
a szolgák lesték óhajait
a fent ülőknek,
senki sem járt erre tálakkal, ezüst kupákkal,
kortynyi bor, morzsányi kenyér sem jutott
az utolsó helyekre
jó szóval, tarisznyából kenyérrel, forrás vizével
egymást etettük-itattuk
fönt a vendégek zajonganak,
esznek-isznak,
énekelnek, hangosak
itt egy-két csendes szó,
morzsái a láthatatlan kenyérnek,
hűsítő cseppjei egy messzi forrásnak

az asztalfőn ki ül?
valaha
az asztalfőre tülekedtem, ott ültem
hatalmas ricsajban, ezüst tálak, metszett poharak közt,
magányosan, éhezve, szomjazva,


egyedül
megérkezett a házigazda
fordult a világ

szem nem látja,
megfordult sarkából a régi asztal
szól a házigazda, elindulok
fölsejlik:
hol a fent,
hol a lent


Lk 14-1-14
.


MB






.





.

.

.

 

C év Évközi 21. hét

Szűk kapun át
végén egy kapu,
egy szűk, egy keskeny kapu,
alig látható bejárat
az út végén
a végén keskenyednek az utak,
az ösvények szűkülnek,
helyét keresi a láb, ahová lépjen,
lassan, minden rögöt kitapintva,
az út a végére láthatatlan
lassan, lépésenként eltűnnek a dolgok,
elvesznek, maguktól, egyszerűen

vagy a vándor hagyja el,
belátva,
az út fontosabb,
mint a dolgok

hogy is történt?
a széles ösvény hirtelen keskenyre váltott,
állt-e valaki egy ponton,
csendesen szólt,
vagy csak szelíden intett?
a vándor baktat,
már nem emlékszik,
fájdalmas volt a váltás,
vagy örömteli

megtörtént
és hullatja szélbe, suttogó ágak közé
kincseit
már nem verdes a szíve,
csendbe öltözik
előtte nyomok,
léptek nyomai
valaki járt itt,
át is juthatott odaátra
a szűk kapun
lassan eltűnik minden, ahogy megy át a szűk kapun
a szavak, a betűk, az írások, a könyvek és a lárma,
köntösök, tarisznyák, erszények hullnak a sárba
biztos megoldások, nehéz fóliánsok, bizonygatások,
kiabálások,
másokat kötöző nagy mondások
és egy szép napon
a képek, a hangok, a csodák, a nyelvek, a prófétálások
közel a kapu,
a szűk, a keskeny
átlépni nem kell rajta
ekkorra már a kapu közelít
az ajtószárnyak
átölelnek,
betakarnak

Lk 13, 22-30

MB





.





.

.

.

 

 

C év Évközi 20. hét

Tűz, béke, kard

Sokan hiszik:
az ostorcsapások fájtak,
a szörnyű kint a fa okozta tagjaimban,
az öt seb, fejemen a tövis,
lándzsa döfése szívemen
hiszik:
ez a legnagyobb fájdalom,
mert látható és ábrázolható
pedig a seb máshol van: a mélyben, a világ sebe,
a kard pillanata, érkezése,
az másodperc,
amikor szelíd szavakat fogant a jó, a fentről való,
mégis metsző kard suhintása született ajkamról,
mennyire fájt
a fentről való jó tette ezt,
nem tett bilincset alkotásaira:
látta, hogy teremtményei mint törnek egymásra
és arra, akinek szívéből születtek?
egyszerre szeretni őket, mindvégig szeretni
és kardot emelni arra, amit ők szeretnek,
vágyaikra, rémisztő tetteikre,
mégis mindvégig őket szeretni,
tűzként égette tagjaimat

mennyire vágyom, hogy lássák,
mi ég, mi lángol legbelül
meglátják,
ha elmerülve kínjaikba
megkeresztelkedem


Lk 12, 49-53
.




.





.

.

.

 

 

C év Évközi 19. hét


Távoli erszények
minden tárgyat,
a világ morzsáinak darabkáit,
kézbevettem,
jól megnéztem,
elengedtem
falat kenyereket vizsgálgattam,
lassan búcsúztattam minden kortynyi bort,
még egyszer fény felé fordítva

kémlelve a veszélyt,
lassan nyitottam ajtót?
a szavakat félőn, vigyázva ejtve
óvatosan hívtam asztalhoz vendégeimet?
nem emlékszem
vagy csak álltam a szélben,
nyitott ajtó, tárt ablak előtt,
a szélben?
vagy minden fordítva volt,
a szél érkezett,
vihar, ismeretlen messzeségből,
feltépte ajtó zárjait
és szállt, repült a magasba minden féltve őrzött kincs,
velük együtt jómagam?
vagy egy kopogtatás, egy bebocsátást kérő hang,
egy vándoré?

igen, lehet

lassan pörgetem visszafelé a napokat,
éveket,
így volt, így lehetett
és leült a vándor,
mesélt,
hogy messziről jött,
útközben elosztotta kincseit
azoknak, akik elfogadták, örült,
voltak , kik elzárták szívüket,
szerette, szánta őket nagyon
boldog,
ő a világ koldusa

beszélgettünk,
hajnalodott
annyit mondott:
a láthatatlan betűket figyeljem

lassan fordulnak a dolgok,
a dolgok súlyai,
az árnyékok, a színek, a fények

messze távolban erszények
lassan gyűlnek a kincsek

Lk12,32-48.

MB










.





.

.

.

 

 

 

C év Évközi 18. hét


Nagyobb csűr

más volt, mint a történetben

bár voltak kincsek,
értékes holmik garmadával,
szétfeszült falakkal,
imbolygó tetővel
benn felhalmozva hónapok, esztendők tárgyai,
más volt ez,
mégis ugyanaz

nem mérhető, nem számolható,
foghatatlan, láthatatlan,
mérleg nem érzi, kéz hiába nyúlna érte,
nem tapintható,
mégis van

kincs ez is,
bálákban, gúlákba rakva,
van és nincs
egyremegy,
mégis egészen más,


súly és mégis foghatatlan
bilincs, teher

a csűr falai közt bezárva,
rejtve,
én magam

egymagában búzaszem,
vetésre nem lendülő kéz,
kéz, konkolyt kitépni kész

így,
bezárva, csűr deszkái közé

villámlik,
mégsem dörög az ég

egy szelíd hang hív
csűr falát lebontani

újat nem építeni
átlépve ajtókon, falakon
kiállni szélbe.


Lk 12, 13-21.

MB










.





.

.

.

 

 

 

C év Évközi 17. hét

Kenyér, kenyér

sokáig
kőnek tűnt kezemben,
hideg csuszamló kígyó volt a bőrnek,
az éber szemnek skorpió,
alattomos, rejtekből támadó
kezdetben,
sokáig
amikor kértem,
évekig, tovább,

az ajtó zárva,
gondoltam, hiába a kopogtatás,
a dörömbölés

igen, dörömböltem,
próbáltam nyitni, majd feltörni zárakat,
kopogtattam szelíden,
mindig csend, nagy csend volt a túloldalon

egyszer,
nagy sokára megnyílt az ajtó

egy apró rés nyílt a túloldalon,
nem a szemnek való a látvány,
mégis láttam őt,
akiért annyit kopogtattam

láttam
kezét skorpió sebezte,
kígyó marta kábát, az alattomos

kővel dobált testét mutatta
és szólt:
jöttem,
íme a világ ezt adta

mutatta,
hogy ő mit adott:
egy asztal állt ott,
megterítve,
rajta kenyér,
kenyér

Lk 11, 1-13.

MB









.





.

.

.

 

 

C év Évközi 16. hét


Márta, Márta

szánom őt,
amint hallom csapkodását, rikácsolását
a konyha felől,
látom,
a sok jót, mit tesz,
miként sodorja el
szolga szívéből feltörő
szennyes áradat

ijedten látom,
hogyan repül szét az ebéd,
belső vulkántól megvadulva
miként fröccsen szét a leves,
hull földre a hús, a hal, a kenyér
dermedten figyelem,
mit tett és mit nem,
hogyan dolgozott,
sürgött-forgott, izzadt, felállt, lehajolt,
vágta a fát,
arca kemence tüzétől vérvörös
keze véres az állatoktól,
majd liszt harmatozza ujjait

mégis, mégis,
odabent, legbelül,
belső kamrájának rejtekén,
ott árválkodott fájdalma a semminek
talán ettől fél, ettől reszketett
oly nagyon
így hát félelmében ordibált, hisztizett,
reszketett, a csendtől reszketett,
a csendtől, hogy árulkodik majd a semmiről

hosszú út végén
a ház pamlagára roskadtan,
elcsigázottan nézem őt
éhezem és szomjazom,
étele nem tölt be, itala nem hűsít

ülök
és várok moccanatlan
egy másik asszony hűs vízére,
kenyerére

messze járt,
ím' közeleg
túl a konyhán, hangokon,
zajok világát átlépve
jön
a szem üres tálat, éhes korsót
lát kezében

így jó
a láthatatlan, a hallhatatlan
a jobbik rész ez

Lk 10, 38-42.
MB








.





.

.

.

 

C év Évközi 15. hét

Az út szélén

két város között,
út szélére félredobva,
kifosztva, üresen, betegen
fekszem

fekszem
tűz a Nap,
se víz, se kenyér, se egy darabka rongy sebeimre,
nevem nincs,
ki fölém hajolna nincs
két város közt, a senki földjén
fekszem
lassan szürkül az ég,
lopakodik az éj

valakinek
kellek-e még?
így, lecsupaszítva,
valakinek
kellek-e még?

eddig

jöttek papok,
jöttek leviták,
hívők az egyenes, széles úton,
csak mentek
mendegéltek a széles úton tova

nem ismerik a keskeny utakat

hírlik:
valaki elindult örök útján,
végtelen ösvényein,
elkerüli Jeruzsálemet, Jerikót is,
a széles sima utakat,
jár, figyel, néz
szeme az utak szélét fürkészi
csak nem
szamaritánus?

Lk 10, 25-37.








.





.

.

.

 

 

C év Évközi 14. hét
Bárányok, farkasok

ő küldené bárányait
a farkasok közé?
ő, a pásztor?
didergő, esetlen, árva bárányait?
a farkasok közé?

mit gondolhat, mily titkot őriz szívében,
hogy ő küldi bárányait a farkasok közé,
a pásztor?

talán arra gondol.
ő teremtette őket,
egy jókedvű pillanatban,
játékos délelőttjén a hatodik napnak

emlékszik:
a farkas is bárány, a bárány is farkas
az idő mélyén megbúvó erő, a sötét erő
messze kergette őket

lehet,
akad még farkas,
aki emlékszik ezekre a valaha volt szép időkre,
látva a botladozó bárányt közeledni,
megtorpan,
lekuporodik a földre
felismeri gazdáját, az elsőt, a régit,

bárányok közt közeledik
a legutolsó pillanatban


Lk 10, 25-37.
MB





 








.





.

.

.

 

 

C év Évközi 13. hét

tűz az égből

tüzet hoztam, kis fényt,
utak jelzőfényeit,
kemence melegét kis házaimba,
Szamáriába is, a világba

még nem értik,
szelíden kézbe fogni képtelenek,
még lángba borítanák a világot,
Szamáriát is
tönkretennék épülő otthonaimat,
feldúlnák az ösvényeket,
ők, akik velem jönnek,
társaim, tanítványaim

pedig tüzet hoztam a földre,
mennyire vágyom, hogy fellobbanjon

nem a pusztító tűz ez,
nem perzselő, nem éget és nem hull parázsként
az elbukókra

csak a tűz melege, az otthoné,
a lakodalmas házé
ahol mindenki leül az asztal köré,
aki eljön, szívét fehérbe öltöztette,
még ha sánta, béna, koldus is,
eljön és ott van

csak kis jelzőtüzek
a ház felé vezető úton
szelíden hívogatnak

emlékeztek?
csipkebor tüze ez,
mely ég,
de el nem éget


Lk 9, 51-62.


MB




 








.





.

.

.

 

 

C év Évközi 12. hét
Szilánkok

a lomha vágy látni akar,
tapintani, fogni, hallani,
aranytartókba zárni,
üvegszekrényekbe rejtve nézni,
betűk szögletébe bilincselni
a foghatatlant,
a láthatatlant,
a kimondhatatlant
a lomha vágy, a röghöz kötött, szánni való

majdnem
így végezte a fa, a halott ág,
mely hirtelen termőre fordult
egy péntek délután,
mikor elfogyott a Nap
egy péntek délután

széthordani, látható börtönökbe zárni
vágyták szilánkjait,
arany tartókba kezdték gyűjteni lázasan,
azt, mi nem tűr zárakat

látni akarók,
jaj, világtalanok!

pedig ott vannak, ott táncolnak, ott repdesnek a szélben,
mint kicsiny szilánkok,
le s föl járnak,
kavarognak
kicsiny szilánkok
mind a nagy fáról születtek,


azon a napnélküli bús délutánon,
szúró, sebző, fájó szilánkok,
szállnak, kavarognak,
a fa küldte magából mindet

szilánkok, tövisek tüskék
az élet hozta,
vagy már bennünk fogantak?
a hosszú úton szembejövők,
egy ember és egy másik,
kínjai testnek, léleknek

szilánkok,
szállnak, kavarognak,
táncolnak a szélben,
jönnek-mennek,
vannak

a fa részei voltak,
voltak millió részei a világnak,
a fa egybeölelte őket,
majd egy nagy sóhajjal
elbocsájtotta mindet

aki elnémul, nem követel, nem kiabál,
sejti
sorsát a fának,
szilánknak


Lk 9, 18-24
MB



 








.





.

.

.

 

C év Évközi 11. hét

 


 


Nagyon szeretett

az ajtót
résnyire nyitva hagyta,
amikor érkezett

belépett hát ide is,
a szíve hozta, mint minden házba,
ahová eddig érkezett
a szíve, most riadtan verdesett
és fázott,
hisz a ház a farizeus háza, Simoné

máshol már leült, evett ivott,
a morzsák mellé kenyeret, bort hozott
evett, ivott, beszélgetett, elsimított bánatot,
gyógyított

de itt már roppanni készült az asztal
a halomnyi étek alatt,
hatalmas korsókban bor
mit is adhatna még, mit mondana?
oly harsány, ordító ez a sok beszéd

beteget nem látni,
mind egészségesek
éhező sincs
jóllakottan ülnek az asztal körül
ő az asztal végén
odalenn

bőven volt minden,
friss víz mégsem akadt
fáradt, poros lába kinyújtva pihent,
fáradt poros láb,
kunyhók, kacskaringós utak, ösvények porával,
aki megmosná,
senki nem akadt
fázott,
bár meleg volt,
reszketett

bent volt,
mégis folyton nézett ki a réseken,
lesz-e váratlan vendég,
jön-e valaki?

várt
az ajtót résnyire nyitva hagyta,
amikor érkezett

Lk 7, 36-50.

MB







.





.

.

.

 

 

C év Évközi 10. hét

Megérintette a koporsót

néhány apró ház, lefelé lejt az út, göröngyös ösvény,
arra kerítés,
aztán a temető,
ez az út vége, nincs tovább
nyitott sír mellett földkupac
várja a föld, ami az övé,
várja, ami belőle vétetett
ezért sírnak ma sokan,
összejöttek sokan, kísérni a síró özvegyet, az anyát,
mert itt az út véget ért és nincs tovább
koporsó imbolyog az ösvény felett,
már csak a koporsó és nincs tovább

megállj, szól a Mester,
az úttal szembe jön,
ne tovább
ne sírj, szól újra
a koporsót megérinti

azon az úton
én megyek tovább

Lk 7, 11-17.
MB

 








.





.

.

.

 

 

 

C év Úrnapja
még csak egy kis kosárka
megbúvik benne néhány kenyér,
halacska,
kevés
kevés

nagy a rét,
a fűvel borított rét
sok az ember
ötezer
és még az asszonyok,
a gyerekek

éhesek
a férfiak,
az asszonyok,
a gyerekek
az asszonyok ölében
sírnak a gyerekek

kis kosárban
a kenyér
kevés
a halacska száma
oly szerény
kevés

kicsi domb tetején áll,
szánja a sereget,
az ötezret,
az asszonyokat,
a sok síró gyereket

már várja a kosarat

kézbe veszi
égre néz

ím, nyílik a kis kosár
de a szív is,
meg az ég

és
íme,
tizenkettő a kosár


MB

 








.





.

.

.

 

 

C év Szentháromság


A teljes igazság felé…

Egy szelíd sóhaj
és már ott lebegett
a vizek fölött a Lélek,
az Ő lelke
és látta, hogy jó

mély, világot rengető
fájdalmas sóhaj
amikor látta,
hogy megtört
a világ,
és látta,
hogy mivé lett:
puszta és kietlen

még így is, még most is
még mindig
szerette

és akkor

már csak egy maradt,
végül csak egy
mint egy nagy,
hatalmas szívdobbanás

ekkor adta
egyetlen fiát

Olvasd el: Jn 3, 16-18.
MB








.





.

.

.

 

 

C év Pünkösd
Szél, tűz, hangok


ma
csak kopogtat az ajtón,
fellebbenti a függönyt,
lágyan zenél,
nem rombol a szél

ma
csak szelíden lobog
éjsötétet oszlat,
derít szíveket,
hívogat, nem éget,
ma nem perzsel e sok kicsi láng,
ez a tűz
ez a csipkebokor ragyogás

ma
megannyi hang
nyelv és szó és betű, és mondat
szól csendben, hangosan, kiabálva,
halkan,
mégis, mégis
mintha egy láthatatlan karmesteri pálca
lenne valahol a világ szívébe rejtve:

szélből, tűzből, Lélekből
ma
gyönyörű, új zene születik.


Olvasandó ApCsel 2. fejezet


MB







.





.

.

.

 

 

 

C év Mennybemenetel

égbe emelkedett

hogy is történt
azon a szép alkonyi délutánon?
úgy írták:
égbe emelkedett
vagy
meg sem moccant
és az ég ölelte át?
és nézték,
ahogy lassan tűntek el vonásai,
a szeme, istálló állataira csodálkozó szemek,
városát sirató szemek
a hazaérkezőt mosolyogva fogadó szemek,
a teste, a lába,
sok ösvényt bejárt lábak,
nyugalmat nem lelő, görcsös fán megpihenő test
a hangja,
bárányoknak ismerős hang,
hazahívó ének

minden tűnik,
eggyé válik az éggel
még itt van,
de már túl

nagyon messziről felhők érkeznek, gyülekeznek,
fényes felhők,
védőn rejtik a titkot
itt van még, vagy ott,
mi az itt és mi az ott?
a szavak alkonya eljött

de lásd, amott
egy kéz tűnik át a derengésen
rajta a seb

egy ajtó
Lk 24, 36-43.
MB






.





.

.

.

 

 

C év Húsvét 6.

 

Lakóhelyet venni

lassú, óvatos léptekkel
régóta jövök
keresek

a világba kiáltott első szó töredékeit keresem,
az önfeledten elhullajtott búzaszemeket,
pislákoló mécseseket,
betegágyakat,
halotti és lakodalmas meneteket
kenyérben kovászt,
megyek, egyre megyek,
keresek
kincset, a földben szunnyadót,
drágakövet déli ragyogásban

fügefa ágai közé pillantok,
aki oda rejtőzött, keresem
ha elfáradok,
engedem,
hogy bárki a lábamat mossa
hogy lábukat mossam,
nem engedik

apró darabkákra tördelem magam,
amit hoztam, egy pohárban kiosztom
az utolsó cseppig

már látszik az út vége
kis jeleket hagytam

elmegyek,
rövidesen jövök
lakást venni náluk

Jn 14, 23-29.
MB






.





.

.

.

 

 

C év Húsvét 5.

Rövid idő

még sajgott a térde,
ahogy lábuk fölé hajolt tizenkétszer,
és tizenkétszer felegyenesedett,
még ott csillant a tálban arca,
még kavargott a tál zavaros vizében,
a karióti férfi arca
még hevert az asztalon néhány morzsa,
még vöröslött néhány csepp bor
emléke szétszabdalt testnek
világnak ontott vérnek

aki vele egy tányérból evett,
feltápászkodott nehézkesen,
az ajtó felé indult,
zsebében megcsörrent az ezüst

éjszaka volt
ekkor már rövid volt az idő

végignézett a szobán
a tálba pillantott,
a kenyérre, borra
a bárányra


látta a nyomokat,
világban hagyott nyomokat

a sajátját,
ahogy rótta lépteit a világban,
igék gyönyörű lépteit,
kenyerek, halak, eldobott hordágyak emlékeit

és a másik nyomát
az éjszakába surranó lépteket,
csörgő ezüstök sikolyát

már minden megtörtént
még megtörténhet minden

kevés az idő,
a beszédhez elfogyott a levegő,
egy rövid sóhajra futotta
valahogy így:
ahogyan én,
úgy cselekedjetek


Jn 13, 31-35.

MB





.





.

.

.

 

 

C év Húsvét 4.
az én juhaim

nem szokványos juhok
az én juhaim
mindegyiknek más a hangja,
kedvük szerint kószálnak,
le a völgybe, föl a hegyre
szakadékra nem ügyelnek,
eltévednek, megkerülnek,
jönnek mennek

nem szabályos
ezt mondják a pásztorok
azt beszélik egymás között,
hogy szabályos pásztor
én sem vagyok

nincs ostorom, kutyafalkám,
nem hallatszik kurjongatás, ordítozás,
nincsen riadt bégetés
valójában karám sincsen:
néhány szélfútta deszka jelzi.
itt a menedék, az éjjeli pihenés

a füvet mégis megtalálják,
megízlelik azt a forrást,
senki sem tudja, hogyan

mindennek titka a hang,
az Ő hangja, aki egy verőfényes, napsütötte délutánon
játszadozni küldte szerte a világba a juhokat

a hang visszhangzik bennem,
im' magammal hoztam
bárányaim közé

a többi pásztor megbeszéli,
hogy én igazi pásztor nem vagyok
igen,
nincsen ostor, csaholó eb,
karám,
esténként mindet megszámolom
nevükön szólítom őket,
az ajtót be nem zárom,
az elveszettet megkeresem
az egy több, mint kilencvenkilenc

és nem félek,
ha jő a farkas,
hisz bárány,
az Isten Báránya leszek


Jn 10-27-30.

MB




.





.

.

.

 


C év Húsvét 3.

Ott állt a parton

Este még üres volt a part,
leszállt az éj
jött néhány halász
beszélgettek,
hogyan tovább:
holnap is kell hal és kenyér
a történet véget ért, vagy lesz még valami,
mi legyen, hogyan tovább?
Istenem,
holnap is kell hal és kenyér
így hát vízre szállt néhány halász

de nem történt semmi
aludt a világ, a tó,
a rengeteg vízben aludtak a halak,
nem történik semmi,
alszik az egész világ
éjszaka van
hajnalodik

a még és már
határán az ég és a világ

és akkor,
még egyszer, utoljára
megrázkódik álmában a tó,
ficánkolnak a halak,
épp százötvenhárom,
ennyi,
átszámolták,
pont ennyi a hal

ámul a halász
mindahány

alig ébred a Nap,
mégis fénylik a part
izzik egy új tűz, egy új parázs
mint ruhátlan kisdedek
fázik néhány halász,
felöltöznek,
várja őket egy új lakoma

itt ölelkezik
a még és a már

még üres volt a part
már ott állt a parton

Jn 21, 1-14.

MB



.





.

.

.

 

C év Fehérvasárnap

újra zárva az ajtó,
mint a múltkor
jövök,
ott vagyok,
mint a múltkor,
nyolc nappal ezelőtt

még egy kívánság,
szokatlan,
dacos,
hitetlen
mégis jövök
már a terem közepén vagyok

Tamás sem más,
mint a többi,
hitetlen,
a többi sem más, mint Tamás,
hitetlenek

asszonyok, halászok,
úton poroszkáló vándorok
ennem kell velük
lépesmézet, halat

írásaikat forgatom,
kezembe veszem

kezem és oldalam
sebeit mutatom

lassan negyven napja ennek
negyven napja hisznek
boldogok

hát még azok,
akik semmit sem láttak
sötét volt, alig hajnalodott
és akkor, és már akkor hittek
boldogok


Jn 20, 24-29 Olvasandó
MB


.





.

.

.

 

 

C év Virágvasárnap
Néhány villanás a Lukács Passióból

....a kakas hangja...

hajnalodik
ma nem a nap ébredt fel
a nap a világból ma menekül
a sötétség napja a mai
de mégis,
amott egy gyönyörű, szomorú szempár nézi a földet,
végigtekint az elárvult kerten,
olajfák zöldjeit simogatja,
figyel,
már valahol készül az óra a perc,
amikor becsukódik,
még egyszer hatalmasra tágul e szem,
hogy mindent, mit lát, örökre befogadjon,
aztán lassan becsukódik
kakas kiált,
hajnalodik,
harmat szitál
mint halász arcán a könnyek

.........

megállítottak egy embert

felülről nézve óriási kereszt a két út
az egyik a mezőről a hajlékba, a fészekbe, a házba,
a másik a városból szétszórt koponyák közé a dombra
az erős és a gyönge,
mindegyik a maga útján
az egyik szabadon jár,
a másikat rángatva viszik
ma úgy esett,
hogy az utak egymásba fonódtak,
mint két szára a keresztnek,
egy kicsit együtt mentek
az erős és a gyönge,
azután elváltak
akit megállítottak,
még sokáig érezte:
láthatatlan sebtől sajog a válla

.................

"még ma"

múltamra,
mint görcsös fára feszítve,
várom a katonát,
lassan rám talál e sötétben
úgy véli,
ütéseivel ő vezet át a másik világba

eget panaszló,
atyját kereső kiáltás
hasít kárpitot,
nyit eget

még ma


(A három villanás: Péter, Kűrénei Simon és a jobb lator)


mb
emeritus esperes,
címzetes prépost,
plébános

.





.

.

.

 

 

 

C év Nagyböjt 5.
Én sem ítéllek el

mint nagy, sötét rongycsomó
zuhant a templom kövére,
jó korán,
a kürtök és a harsonák épp köszöntötték
az Urat

ők cipelték,
ők, az Úr szavának őrei

egy sikátor mélyén lelték,
egy mocskos odú padlójára hajította valaki,
valaki, aki elviharzott szótalan
aztán ledobták, kora reggel az Úr elé,
mint egy rongycsomót
és várakoztak az Úr szavának őrei
egyetlen szóra vártak,
mi legyen?
de hátratett kezükben
már ott lapult a kő

Ő csak ült és nézett,
nézte a Törvény őreit
nézte őket némán, szótalan, szomorún
a Törvényt megcsúfoló törvény őröket

és nézte a földre hajított kupacot
látta, hogy legbelül mozdul valami
egy szívdobbanás,
hisz él!

egy űr amott
itt egy világ


és lehajolt
és irt és irt, csak írt
és írt a porba,
talán csak egyetlen szót, egyetlen igét,
mit messziről, szívébe rejtve
magával hozott

most mit tegyen?
Bárcsak hallanák ők is a szív vergődéseit
kezükből tán kicsúszna a kő,
a kő, amely kemény, mint szívük

csak néhány szó
a megcsúfolt Törvény őreinek
a Törvény örvényeit önmaga tárta fel

és írt tovább és írt tovább,
mindörökké, mindig ugyanazt

és újra szólt:
én sem ítéllek el

a tér üres,
szétszórt kövek
a templom udvarán

van remény

Jn 8, 1-11.
MB


 

 

.

.





.

.

.

 

 

C év Nagyböjt 4.
van egy házam,
mellette domb,
van két fiam
minden reggel a dombra felmegyek

messzire pillantok, az ösvények ködbe vesztek,
arra ment el az egyik fiam,
elment, messze ment
a házra nézek,
benne a másik fiam,
otthon, mindig otthon maradt

arra gondolok,
melyik a boldog, melyik a boldogtalan?

az elveszett boldogtalan, mert éhes, hajlékot nem lel,
bolyong magányosan a világ útjain
és boldog ki benn ül a házban,
asztala, ágya, köntöse van?

vagy mégsem,
boldog az eltűnt,
mert sejti, hogy nemcsak a messzeségbe, vissza is vezetnek az utak?
és szenved a másik, mert börtönnek érzi a házat, életét nyűgnek,
szolgának véli magát, pedig szabad,
nem látja, hogy tárva-nyitva az ajtó,
a ház ajtaja?

a dombra naponta felballagok
nézem a házat, nézem az ösvényeket
két fiam van,
mindkettőt szeretem

az ajtó,
a ház ajtaja nyitva,
mindig
nyitva van


Lk 15, 11-32.
MB

 

 

.

.





.

.

.

 

 

C év Nagyböjt 3.
a gazda és a vincellér

voltam ura a kertnek
kijártam fái közé
naponta, hetente,
havonta, évente
vastag falak,
nehéz, alig nyíló ajtók, ablakok, függönyök
mögül jártam ki a kertbe
kezemben két könyv
az egyikben ez áll: mit kell tenniük a fáknak,
a másikba írtam: mit cselekedtek a fák
volt-e gyümölcs, vagy nem volt
ágaikon
jegyeztem az esőt, a napsütést,
a gyökerek hajszálait számon tartottam,
a terméketlen fákra
jeleket festettem
mindig kéznél volt a fejsze

a vincellér vagyok
kinn alszom a kertben, a fűben, lombok közt,
fák alatt
minden fát ismerek
születésükre emlékezem,
ágaikat, levelüket
számolgatom
vannak kicsinyek, fázósak,
védtelenek
a nagyok egyre nőnek,
ágaik közt fészkek, madarak,
éhes fiókák

virágerdőt látok,
világra ébredő gyümölcsöket
máskor
az ágak között
nem lelek semmit
ezen nem sokat töprengek
a fákat
így is, úgy is szeretem

magam elé dúdolom:
jövőre hátha
Lk 13, 6-9.
MB

 

.

.





.

.

.

 

 

C év Nagyböjt 2.

Ez az a hegy

ez a hegy más és mégis ugyanaz
az ösvény ismerős
meredek,
mint akkor,
azon a fényes délelőtt
ugyanolyan és mégis más

felfelé fehér sziklák jelezték az utat
most az út mellett koponyák fehérlenek

akkor hárman mentük Ővele
Péter, János, Jakab
most Péter sír valahol, Jakab elmaradt
aznap jött Mózes, Illés
ma néhány asszony és az anya

akkor az Atya szólt
most Ő hívja az Atyát

ruhája fényes volt,
ma mezítelen

a hegy sötétben
akkor fénylett, ragyogott

mégis, mégis
mennyire más
és mégis ugyanaz

a fehéren izzó hegy
hordozta magában a sötétet,
a másikat,
vagy ez a kopár, fekete domb
rejti a fényt, ami kihunyt,
és csak aluszik?

Színeváltozás Lk 9, 28-36.

MB



.

.





.

.

.

 

 

C év Nagyböjt 1.

…egy időre elhagyta…

egy időre,
egy kis időre
elhagyott

később,
ahogy jártam utamat,
elibém állt,
más volt ez,
nem úgy érkezett, mint a pusztában,
másképp szólt hang,
mégis ugyanaz,
zavaróbb, fájdalmasabb,
csak elém állt és beszélt, beszélt újra,
beszélt szüntelen,
nem úgy, mint a pusztában bolyongó hang,
jaj, mégis ugyanaz!
bár, ahogy az Írás mondja,
egy időre elhagyott
de mostantól az utolsó délután kilencedik órájáig
újra hallom

azok hangján szól,
akiket szeretek,
a mérgezett forrás belőlük fakad,
más ösvényekre ők kényszerítenek
csodákra hívnak, ösztökélnek
gyógyítást akarnak,
égből hulló kenyeret,
ők maguk kezüket betegre nem teszik,
elrejtik az öt kenyeret, a két halat
bűnösekre kérnek villámokat
és hogy rövidítsem, ami hosszú,
az utat

fáj, hisz ismerem őket
és mind szeretem,
köztük van Péter, János, Jakab

könnyebb volt a pusztában egy nagyot kiáltani

mint most, amikor ők kísértenek

szeretve őket mindvégig
és vágyaikra nemet mondani
az úton imádkozni, hogy múljék el a kehely
és mégis rábólintani
az utolsó kiabálásukra
a fán függve értük fohászkodni

harmadnapra
pusztából
édent teremteni

Jézus megkísértése Lk 4, 1-13.

MB

 

 




 

 

 


 





.

.





.

.

.

 

 

C év Évközi 5.

a halász és a háló

 

a parton
felfordított bárkák, csónakok, hajók
elborítja őket a fű, a moha,
napon szikkadó hálók
már nem kellenek senkinek
a mélyben alszanak a halak
halak alszanaka mélyben

utoljára, még egyszer pezsdült a tó,
táncoltak a halak,
hálók feszültek
bukdácsoltak öreg bárkák, csónakok
utoljára feszült karom,
már nem halászok

aki nálam is jobban tudja,
melyik a bárka jobb s bal oldala,
aki ismer minden hullámot és minden halat,
kezembe más hálót ad,
más tóra küld,
bár bűnös ember vagyok

félek
az új tavaktól, az új hálóktól,
hisz bűnös ember vagyok

az új hálót
óvatosan nézegetem
milyen szokatlan ismeretlen

a sok halat védőn öleli,
ám ha gondolják a halak
útjukra indulhatnak,
sok rés a hálón
kinek kapu a külvilágra,
kinek befelé hívogató ajtó


egyetlen kéz tart és enged
egyetlen szív
útra bocsát és hív

a háló titka
önnön maga

Ő a hálót
kezembe adta

hogy miért?
sejtem már,
indulok

magamban érzem
a halak titkát

hal vagyok és halász
egy hatalmas kézben

Lk 5, 1-11. MB

 




 

 

 


 





.

.





.

.

.

 

 

C év Évközi 4.
áthaladt közöttük
áthaladva közöttük,
mesterkélt, kimódolt szavak szorítását elkerülve,
vigyázva, gondosan, óvatosan,
ne taszítsanak verembe
ne rántsanak mélybe megkövült, halott igék közé,
közöttük áthaladva
eltávozom

magammal hoztam kulcsát minden zárnak,
oldásra kész, nyitott tenyerem feléjük fordítottam,
minden zárt ösvény titkát jól ismerem,
ó, jaj,
itt csodát tenni nem tudok!

Mit tehetnék,
ha nem éhesek, nem szomjasak,
nem vándorolnak szerte-szét a világ útjain,
kopogtatva,
fázva,
betegen?

mit tegyek,
ha kamrájukban
hegyekben áll a liszt,
minden korsó csordultig olajjal,
oly tiszták,
hiába hívom őket megmártózni
a Jordán hullámaiban?

kosarak mélyén lapul sok kis kenyér,
rejtőznek halak
nálam a szó,
az áldásra emelt kéz
mit tegyek,
ha szertefutnak
az utak?

amit szeretnének,
szeretni nem tudom,
mégis,
mindvégig
őket szeretem

ez a szakadék,
vagy oldhatatlan titok?

csapda ez,
vagy már a kereszt?

a kereszt,
ahol a két széttartó ág
mégis találkozik?

most,
közöttük áthaladva,
eltávozom

csoda-indákból lábamat kihúzom,
átlépem
a szakadékokat

megyek

valahol
csendben várakozik
kis cipónak való liszt,
korsónyi olaj

Lk 4, 21-30.
MB




 

 

 


 





.

.





.

.

.

 

 

 

C év Évközi 3.
összetekerte az írást

épp jókor,
jókor tekerte össze
az Írást

jókor
mert szép lassan,
soronként olvasta fel az írást,
a próféciát
szelíden szemükbe nézett
és reászegeződött minden szem

ahogy jött a sorokból, ahogy a Lélek rajta megpihent
a szegényeknek jó hír, szabadulás raboknak, vakoknak fény,
elérkezett a kegyelem esztendeje
itt megállt
lám, a prófécia elborult
talán az ég is elsötétedett
de ő onnan érkezett,
nem lehet,
mert itt az áll, hogy eljön a bosszúnap
a harag
nem, nem olvassa tovább
megáll és néz és visszanéznek,
felsóhajtanak
nincs tovább
összetekerte az írást
beteljesedett

felsóhajt és felsóhajtanak
majd útjára indul

Lk 4, 14-21.
Iz 61, 1-2. 28, 18. 58, 6.
MB



 

 

 


 





.

.





.

.

.

 

 

C év Évközi 2.
nincs boruk

még tart a tánc, a vigalom
tart a tánc, vidáman ropja a menyasszony, a vőlegény,
a násznép, az öt szűz leány, ki időben érkezett
még tart a vigalom,
szól a zene, az ének, még tart a lakodalom,
de senki sem tudja,
hogy már nincs boruk

már nincs boruk,csak hat kőedény valahol,
hat kőedény, benne állott, régi víz,
elfogyott a bor, botrány lesz,
csúfos véget ér a lakodalom
látom ezt,
nem tudom, szóljak-e,
fiam elkísért,
de mától nincs velem
új barátaival beszélget kinn az udvaron
nem hallja a dalt, a táncot nem látja,
azt sem tudja, hogy már nincs boruk

József is elment,
milyen szegényes volt az esküvőnk,
csendes és szegényes
Názáretben volt egy szürke délelőtt

sajnálnám,
ha baj történne most,
ha mérges lenne a vőlegény,
elpityeredne a menyasszony
csúfság lenne a lakodalom

a fiam még itt van,mégis messze jár
érzi, tudja a bajt,
vagy nem az ő dolga ez?
felkelek, lassan odamegyek,
nincs boruk

Jn 2, 1-11.
MB


 

 

 


 





.

.





.

.

.

 

 

C év Jézus keresztsége
"…feljött a vízből…"

két pillanat között
történt,
csak néztek és ámultak a parton
vámosok, utcanők, írástudók, farizeusok,
katonák,
mind
valamire várakozók,
a parton álltak.
Nézték a folyót.
János
szemét lehunyta,
tán imádkozott.

A folyót nézték
ámulva mind.
Senki sem ismerte a két pillanat közé rejtőzött
pillanatot.

A folyó eddig nehezen, fáradtan hordta terhét,
a szennyes habok
egyre lassultak, cammogtak,
ahogy a sok nép megmosta benne testét,
ahogy János ráolvasta a bűnöket,
úgy lett gyászosabb, feketébb.

most feljött
a vízből
akit János báránynak mondott.

nagyon lassan,
nehezen lépdelt a partra,
ő,tudta, miért, mi húzza,
nem vállait,
de szívét.

felnézett az égre,
lassan indul,
majd az ég is beborul,
tudja

de a víz átlátszó, tiszta
és mint az első reggel,
megpihenni készült a galamb.
Lk 3, 21-22.
MB

 

 

 


 





.

.





.

.

.

 

C év Vízkereszt
"...lám, a csillag..."

mintha
egy hatalmas szív dobogna
valahol mindennek közepén,
rejtett ereken át küldve,
mintegy önön vérét osztva
számolatlanul
a világosságot, a fényt,
figyelve, mindig várva, lesve
hol csillan fel valahol egy csöppnyi visszfény
imbolygó lángú mécses,
válasz a jelre,
üzenetre üzenet

mintha most
kis fényeket szülne a fény,
tevéket, öszvéreket simogatva
bölcsek málháin pihen,
majd táncot lejt,
íme
szikrázó arany,
tömjén sejtelmes füstje,
mirha, be sápatag!

jaj,
az nem lehet,
hogy elnyelje
a tétova lángot, önnön fényét kereső fényt
a vastag fal, a bástyák, a trón,
a királyi palota,
jaj, nem lehet,
már a bölcsek arcán is ott a félelem.

örökké,
rendületlenül küldöm
magam
és látom már
bölcsek, állatok,
szegény ács és hallgatag asszonyka között,
a jászolban,
gyermek arcán
önmagam.

A csillag,
lám, én vagyok.


Olvasandó: Mt 2, 1-15.
MB

 

 


 





.

.





.

.

.

 

C év. Újév
Mária szívébe véste szavaikat

épp jókor jött ez a pásztorsíp,
és kolomphang
időben érkezett

már lassan azt gondoltam
rég szétfoszlott az ég hang
a Názáretben hallott
angyali szavak

József vezette a szamarat
fáradt volt már József,
elfáradt a szamár
Betlehem zárva
akkor azt gondoltam,
milyen király lesz az én kicsiny gyermekem?
háza nincs, nemhogy palota,
mentünk tovább, a szabad ég alatt,
csak egy pajta, benne állatok
ott akart megszületni az én gyermekem, kisfiam
bepólyáltam, jászolba fektettem,
mit szól ehhez Gábriel, az angyal?
de ő hallgatott

már épp jókor jött az a hang,
pásztorsíp hangja, kolompolás, bégetés
és velük, az ismerős,
az angyali ének

Lk 2, 16-21
MB

 


 





.

.





.

.

.

 

 

C év Ádvent 4.
A hegyek közé megyek
Kedves József,
megpróbáltam levelet írni neked,
hogy Názáretből miért tűntem el oly hirtelen,
senkinek sem szóltam, nem mentem az asszonyok közé a kútra sem,
csak azt sajnálom, hogy téged is elhagytalak oly váratlanul,
néhány sort szerettem volna hagyni neked, arról, mi is történt,
de nem megy, nem megy az írás, talán később, ha nem én, valaki egybeszövi
az igéknekégből a földre ereszkedő, hullámzó színes szálait,
majd egyszer, nekem most nem megy
csak ültem és hallgattam a hangot, néztem a fényt
és azt mondtam: igen, világra hozom azt a kisfiút,
de később sötét lett, árnyak lopakodtak körém és sírt a fiú és fázott
és elvitték és még sötétebb lett,
már letépték ruháját az egybeszőtt köntöst is,
igent mondtam a fényre, nem láttam az árnyat
igent mondtam és most semmit nem értek
József, nem megy az írás, a hegyek közé megyek
megnézem azt a kisfiút, az öreg papét és Erzsébetét,
tán már megszületett
ha már nem értem az Urat, dalra fakadok,
új éneket énekelek

József,
fáj, hogy nem tudom befejezni a levelet
és hogy neked is fáj hogy elmentem oly hirtelen
és te sem érted a titkot, ha hazamegyek.

József, szerelmem, vőlegényem
most imádkozom egy angyalért
tenálad kopogtató angyalért


 





.

.





.

.

.

 

 

 

C év Ádvent 3.
Más tűz
A próféta elfáradt
kicsit megkeseredett
mivel nem szűnt a bűnök árja, a Jordán egyre piszkosabb lett
és nem szűnt az emberek árja sem, a bűnös emberek tolongó tömege
nem apadt, nem ért véget hajnaltól napestig, újra, meg újra,
belefáradt a próféta, a Keresztelő
ezért arra gondolt, hogy épít egy hatalmas kemencét, telerakja fahasábbal, odakészti a szórólapátot, a tűzszerszámot,
meg az értéktelen, ócska, soha meg nem tisztuló, semmire sem jó pelyvát,
kivágott gyümölcstelen fákat, elszáradt bokrokat, meddő szőlőtőkét,
erről prédikált naphosszat a Jordán szennyes partjainál,
elfáradt, belefáradt
bárcsak jönne az, akiért itt van évek óta, akire várakozik,
a másik próféta, az új, aki nagyobb nála, jönne és kitakarítaná a Jordánt,
a földet, a világot
és végre begyújtaná a kemencét
égjen, aminek égnie kell
jöjjön hát, aki nagyobb nála
ő tegyen rendet
.....
már elindult,
beáll a sorba,
várakozik,
a folyóba merül
az égre tekint hosszasan
kikerüli a kemencét
nem gyújtja meg a tüzet
lassan lépdel,
nehogy a megroppant nádat összetapossa
ki ne oltsa a mécsest, a pislákolót
jön, közeleg
a BárányLk 3, 10-18
MB

 





.

.





.

.

.

 

 

C év Ádvent 2.

Az utolsó prédikáció

vízparton, sáskák, vadméhek közt élő
hatalmas hangú prédikátor,
nézz körül:
lesz ma még prédikáció?

lesz ma még prédikáció
szórólapátról, fűtött kemencéről,ítéletről, utolsó napokról,
erről szólt eddig a prédikáció,
ez lesz ma is,
elmondod a prédikációt?

vagy megállsz, lehalkítod hangod,
távolba nézel egy kicsit,
túl a tömegen, a hullámzó sorok,
a vízre váró emberek, bűnösök, szegények, gazdagok,
igazak és képmutatók mögött
meglátod-e a sorba csendben beálló,
Jordán hűs vizére várakozó
Názáretit?
figyelj,
mert nem kiabál, nem hangoskodik,
szavát nem hallják a tereken,
nem töri el a megroppant nádat,
a füstölgő mécsbelet nem oltja ki,
észreveszed?
készül már az új beszéd, az új prédikáció

lehet,
nem érted majd
ezt az új prédikációt
tedd, amit kér,
merítsd hűs hullámokba őt,
és bár nem érted, hallgasd
hagyd a régi prédikációt!

Lk 3, 1-6

MB








.

.





.

.

.

 

 

 

C év Ádvent 1.

Jelek
...töredék...

végül
ez történik:
két szívdobbanás
és majd egy harmadik

egy hatalmas sóhaj után
lassan nyíló, csukódó,
hatalmas, szomorú, mosolygó
szempár

lassan kinyíló,
egyre feszülő,
gyönyörűséges óriási sátor
az első szívdobbanás szülte
hajlék
a világ
visszhangra lelt, visszhangra nem lelt
ez a nagy dobbanás

a második
egy gyermekszív dobbanása
egy éjszakán
nem hallotta senki,
csak az anya és az ács,
no, meg a pásztorok
visszhangra lelt, visszhangra nem lelt
ez a szívdobbanás

készülődik a harmadik
dörömbölés? finom kopogás?
hazahívja
ezerfelé szaladt
gyermekeit

csillagok díszítette sátrát
lassan felgöngyöli
a jelek már nem kellenek

a csillagok
kialszanak

felemelkednek a fejek
Lk 21, 25-28.
MB







.

.





.

.

.

 

 

 

B év Krisztus Király

a helytartó csak nézte
és alig várta, hogy vége legyen,
megint egy rab, akit eléje löktek,
hamar be kell fejezni,
itt az ünnep,
valami zsidó ünnep,
sietni kell
legyen vége
egyre nagyobb a kinti ordítás, a lárma,
legyen vége

akkor egy pillanatra
megtorpant minden
az idő, a birodalom,
és túl, fenn a dombon
megroppant a templom

egy pillanatra,
bár nem tudta miért,
megrettent a császár
a szentély és az oltár között
megbotlott a főpap,
elnémult kinn
az ordítás

pedig nem történt semmi,
elővezettek egy embert
nem volt szép, nem volt ékes,
ruhája, háta, arca véres

a megroppant világban
ott állt
egy sóhajtásnyira
az idő is megállt

akkor a helytartó megmosta kezét,
a jövevényt rángatták tovább,
újra hangzott az ordítás

minden és mindenki
ment tovább
a birodalom,
a templom,
a császár,
a főpap,
az ordító tömeg,
minden és mindenki ugyanúgy
útjára ment tovább

de nincs tovább

amott egy ösvény
az út,
az egyetlen,
göröngyös,
de járható,
ma még homályba vész,
sötétedik az ég
de mégis
arra jár
a király

Jn 18, 33-37. MB






.

.





.

.

.

 

B év Évközi 33.
A csillagok lehullanak - készülődés

Útra készül,mint annyiszor
itt az idő

keresgél, ruháit nézegeti,
a tükörbe pillant,sóhajt,
egy kicsit még pihen,körbejár,
el- elgondolkodik

rakosgat,tesz-vesz,
ruháit nézi sorban,
újra a tükörbe néz,
leül egy kicsit,
az ablakhoz lép,
gondolkodik

ideje indulni, sóhajt,
a tükröt figyeli,jaj, de homályos,
ideje tisztítani

egy ősrégi óra kongatja
végét az időnek

szép sorban lerakja régi ruháit, palástjait,
köntöseit, díszeit

nappal hímzett aranypalást,
könnyű ruha fénye,
ezüst palást,
mint a sápadt holdé,
éjszaka viselte
szükség egyikre sincs

a tükörhöz lép,
leakasztja
minek is,
ha homályba vész az arc?

meglelte a régi ruhát,az igazit,
amit kezdetben viselt

indul,
az útjelző csillagoksorra lehullanak,
bárányok jelzik az ösvényt,
amerre halad
Mk 13, 24-32.
MB





.

.





.

.

.

 

B év Évközi 32.
A persely

esténként, néha néha, a súlyos kárpitot félrehúzva,
a szentély ura előjön rejtekéből
körülsétál a kiürült templomon,
kulcsával, mit aanyláncon hord szíve fölött
kinyitja a perselyt, a hatalmasat
és belétekint
belétekint és csodálkozik módfelett,
mert a persely üres, üres

érdekes - mondja az angyaloknak,
vagy csak magában szomorkodik,
üres a persely,
pedig egész nap, hajnaltól estelig,
míg a leviták fújták a kürtöket
és a papok áldoztak bárányokat, kosokat,
nagy pénzektől csengett-bongott a persely,
aranytól, ezüsttől, ó milyen szorgalommal
dobálták a nagyok, a hatalmasok pénzeiket,
de jaj, a persely estére üres, üres

sejti jól,mi a titka,
az üresből csak üres jöhet,
semmiből semmi,
még ha naphosszat cseng-bong a persely,
estére üres marad, üres

de ma este, még egyszer, utoljára,
reménykedve a perselybe betekint
hátha most,hátha ma történt valami
mit keres, tán a szót, az igét,
hogy a földre nem hiába küldte el?

és megpillantja
az árva, egyetlen krajcárt
mosolyog, vagy könnyezik?Mk 12, 41-44.
MB




.

.





.

.

.

 

B év (Évközi 31) Mindenszentek

Boldog
A virágokat nézi,
le nem tépi,
az állatokat megsimogatja,
mind futkározni hagyja,
a kenyérből tör egy falatkát,
nem tömi magába zihálva,
iszik egy korty bort
és poharat tovább adja,
tud letelepedni
és helyet adni,
mindent kézbe vesz
és mindent elenged,
átsuhan a kerek világon,
egy pont nincs, amibe kapaszkodhat,
mindenütt ott van és sehol nincs,
övé a semmi,
övé minden

zenét hallgat,
mindig a legjobbat,
mégis más hangok híják,
kit tudja, honnn,
képeket néz, lát szobrokat,
mindig egy kis könnycseppen keresztül

az ütés után, hogy jól lássa a másik,
odafordítja
másik orcáját is

forrásokból iszik,
megkóstol minden kenyeret,
tovább éhezik szomjazik,
nem bánja,
csak megy tovább, keres
új forrásokat, asztalokat

ajtót be nem zár,
az ablaktábla nyitva
néz kifelé naphosszat
a végtelen utakra
a benn ülők megmosolyogják,
arra gondol,
hányszor járt ő is ki-be a házba
meg aztán, nem ő a ház ura

nem szidja a földet, a világot, embert,
a bűnöket nem ostorozza fennkölten, vagy bőszen,
sejti,
a sötétség nem kinn van

csendben ül, nagyokat hallgat,
mint télen a gazda

Óvatosan jár, aprókat lépve,
nehogy a világ romjait összetapossa
már nem prédikál
lehajolgat, járkál körbe- körbe
összeszedi széttört cserepeit
egy régi ablaknak,
keresgéli az összeillőket,
egymáshoz illeszti, rakosgatja

végül
mindenki lökdösi,
elzavarja,
néhányan belerúgnak
mondják bolondnak

boldog




.

.





.

.

.

 

 

B év Évközi 30.

Látni

valaha egy volt a világ,
madárdalhoz színes, repdeső szárnyak társultak
nagy tarka foltok, botladozó borjak
a tehén bőgéséhez

énekhez gyermekarcok,
trombita, hárfa, dob és rengeteg húr
a zenéhez

a törvényhez nagy, szögletes betűk

most már csak a hangok
a képek
lassan foszladoztak
mára tovatűntek

csak a hangok
a csorbult tányérba
csörrenő alamizsna
az előttem elmenők ruhájának
suhogása

ez valami új
ez a hang
új

léptek dobogása
sz utcán
köztük, csak én hallom
egy szív dobogása
látni akarom

kiabálok,
kiabálnak,
csitítanak

milyen az arca,
akinek hallom
szíve dobogását?

látni szeretném
aki felém tart
és mindig látott
Mk 10, 46-52



.

.





.

.

.

 

 

B év Évközi 29.

Kelyhek

János szól ismét:

még a megfáradt öreg szem is
lát csodát
lecsukódik a szemhéj
el- elbóbiskolva
újra látom a termet, a palotát,
amit nagy gonddal tervezett
fiainak,
anyánk

úgy illett,
hogy legyen a sok kalyiba, hegyeken völgyeken alvás
után
egy palota, egy igazi hatalmas ház

kis kenyér, sebtében kifogott hal után
egy nagy terített asztal,
kelyhekkel, aranyló serlegekkel

így illett volna,
ha Ő a Messiás
és lennénk társai
amaz országban

így álmodott anyánk
a trónokról,
arany kelyhekről

azóta minden más
lett kehely is,
jaj, mennyire más

a megfáradt öreg szem
kinyílik
az öreg tanítvány mosolyog önmagán

és újra látja a kelyhet
mint ama vacsorán
kézről kézre járt,
majd újra megtelt másnap, éjsötét délután
és felragyogott
a kehely


Mk 10, 35-45


MB


.

.





.

.

.

 

B év Évközi 28.

valami hiányzik

lehetett volna tanítvány is
elment

vitte tovább szomorúan terhét,
messze,
ahol az utak szétválnak
végleg

messze járt
valaki még látta,
mintha egy kapu előtt
megtorpant volna
kikerülte

messze
egy kapu
mintha tű foka lenne

lehetett volna tanítvány is
egy dolog hiányzott
a terhet letenni nem tudta
szomorúan ment tova

egy kapu útját állta
két világ közt
keskeny kapu
mintha tű foka lenne


Mk 10, 17-27
MB


.

.





.

.

.

 

B év Évközi 27.

vajon tudták-e mit tesznek,
amikor hirtelen
karjukban a gyermekükkel
áttörve komoly és komor tanítványok kordonát
hozzáfutottak az anyák

bizony,
megszakadt a prédikáció

zúgott, morgott
a sok hívő,
mert megszakadt a prédikáció

tudták-e
hogy mi tettek az anyák?

értette a gyülekezet,
amely épp igét hallgatott?

inkább botránkozott

mi lesz most,
hogy félbemaradt a prédikáció?

és hol van még a felajánlás,
az úrfelmutatás és az áldozás?

lesték,
mit tesz, mit szól
aki egy fatörzsön ül,
mert ma ez a szószék,
madarak éneke a kórus
nagy fák a templom oszlopai

Ő csak mosolyog,

jöjjön hát az úrfelmutatás

karjára vesz
és ég felé emel
egy kisgyermeket


Mk 10, 2-16.
MB

.

.





.

.

.

 

B év Évközi 26.

megtiltottuk

János mondja:
megtiltottuk a folyónak,
hogy játszadozva folyjék,
lomha köveket dobáltunk a vízbe,
szabályoztuk hullámok játékait

a virágnak, fának, fűnek,
hogy hajtson, illatozzék, teremjen,
ahogy kedve telik
ezt is megtiltottuk

a lepkének, a madárnak, az őznek
a szárnyalást, az éneket, a táncot
megtiltottuk, szabályoztuk,
bizony szabályoztuk a Lelket is

és ennek az ismeretlennek
torkára forrasztottuk a dalt,
az igét
mert közénk nem csatlakozott

jaj, Uram
fiatalok voltunk,
mennyire öregek!

bizony szabályoztuk Lelkedet,
nehézkes szívünk nem fogadta be,
hogy ott fú, ahol akar

láncaink, szabályaink ellenére
szélben, lángokban, ezernyi nyelven,
egy napfényes délelőtt
kiáradt a Lélek

bizony, bizony
öregek voltunk fiatalon

az esztendők leperegtek
befejeztem azt írást,
az összekötözött tekercseket kibontom,
hadd fújja szél
az egyetlen igét,
az egyetlen fontos igét
Mk 9, 37-47
MB

.

.





.

.

.

 

B év Évközi 25.

ki nagyobb?

mintha egy nagy templomban ülnének
szépen körben, sorban,
a templom nem kézzel alkotott,
körben fák az oszlopok,
lombok a falak,

már véget ért a prédikáció,
a felajánlás
elérkezett
a komoly férfiak sorra hozzák
az oltárra
kincsüket,
de jaj, inkább cipelik terheiket,
szívüket nyomasztó terheiket

és
íme,
mind ugyanazt hozták:
ki a nagyobb
aki középen ül, a Mester
tüstént mondja meg

asszonyok bontják a rendet
pisszegnek a komoly férfiak

nem halljuk a választ!
ki nagyobb?

és Ő,
mert épp felajánlás van
kézbe vesz és felmutat
egy gyermeket

Mk 9, 29-36

MB

.

.





.

.

.

 

B év Évközi 24.

ember módon gondolkodni

lehet-e gyógyítani betegségeit e földnek,
csak hogy az egészség meglegyen,
kenyeret osztani jóllakottként
sírás nélkül jó hírt mondani
szomjazás nélkül
igazságot dübörögni
harsányan

emberi mód

ereklyetartóban hagyni,
meg nem törni
a kenyeret

szőlőt össze nem zúzni,
csinált fényben tőkén hagyni,
ki nem ontani a bort?

emberi módon
lehet-e?

világ palástjába burkolva,
ékkövekkel terhelten,
koronával kunyhóba lépni,
lehajolni betegágyhoz
lehet-e?

emberi módon

van egy másik ének, másik dallam,
szokatlan,
még fáj
hallgatom

ahogy Péter hallja,
a kakaskiáltás óta,
hogy emberi módon gondolt mindent
most siratja

egyre szól új,
az új ének, dallam
még csak hallom,
nehézkesen tanulom

Mk 8, 27-35
MB

 





 

 

 

B év Évközi 23.

süket is, néma is


széthullott apró cserepekre
a képmás

kinek mi fáj

a legjobban
a saját sebe fáj

vaknak a sötét,
csend a süketnek,
némának az elfalazott világ
bénának az, hogy egy ágy
a világ

és körbejárt

öklét nem rázza égre,
nem kiabál

mindenkinél megáll
minden seb neki is fáj

ma éppen erre járt

és lám!
itt még jobban fáj,
amit lát
süket is néma is,
akire rátalált

az ajtó előtt megáll
szól:
Atyám világára nyíló kapun,
jaj, kettős a zár

effeta,
mondja

Márk 7, 21-37

MB





 

 

 

B év Évközi 22.

tiszta

híre jár,
hogy a piacon,
a nagy piacon,
körbejár valaki

a zöldséget, gyümölcsöt
kezébe veszi,
megforgatja, nézegeti

az állatokat megsimogatja,
nem figyel arra,
melyik tiszta, melyik tisztátalan

megáll, leül egy-egy percre
beszélget egy kicsit
az emberekkel
nem nézi,
ki a jó és ki a rossz,
pogány,
hívő,
farizeus, szadduceus,
netán szamaritánus

csak nézik, nézik az igazak
dermedten figyelnek:
vajon ha hazamegy kezet mos-e
könyékig

fölösleges,
hisz ő az egyedül
tiszta


Mk 7, 1-32
MB




 

 

 

 

B év Évközi 21.

kihez mennénk?

a legtöbben dühöngve,
keseredve, csalódottan,
megéhezve
elmentek
mind,
majdnem mind

mivel
nem lett folytatás
hazament a kisfiú
karján az üres kosár
ma nem lesz kenyér,
nem lesz folytatás

ma elrejtőzött a kenyér,
lesz folytatás
ezért kemény a beszéd

elrejtőzött,
de megvan a kenyér
új csoda készül,
igaz,
kemény e beszéd

ezért sokan elmennek
de kihez?

van, aki megy,
van, aki marad

kihez megy, aki elmegy?

van, aki marad

Ő
közéjük ül
és megterítenek


Jn 6, 60-69
MB

 



 

 

 

 

B év Évközi 20.

ettem és ittam
kenyerüket, borukat
lázuk átjárt,
betegségüket elkaptam,
betegeket gyógyítottam
halottaikat visszahívtam
halálba én indultam

kenyeret adtam, hat korsónyi bort
elfáradtam,
odú, fészek nem akadt

így voltam boldog
boldogoknak hittem
őket is

mégsem,
mert királyt akartak

de nem lehetett
megdühödtek,
lesz hát korona, szúrós tövisből,
palást is akad egy rongyos köpönyeg

addig is
eszem sovány kenyérkét
iszom savanyú bort
ennyit kaptam,
most őket kínálgatom
vegyenek, egyenek

kenyér leszek

Jn 6, 51-58
MB



 

 

 

B év Évközi 19.

morzsák, kenyerek

ettek
és jóllaktak,
lefeküdtek,,
aludtak,
reggel
korgó gyomorral várták a kenyeret,
az égből
és hullt a kenyér
és minden nap így történt,
újra, meg újra
és egyszer meghaltak

pedig
ők is adhattak volna kenyeret
megsértődtek és dúltak- fúltak,
amikor elhangzott az ige

így csak jóllaktak
egy napon meghaltak

csak morzsát ettek

pedig ott volt a kenyér

szemük előtt
mindvégig
ott volt a kenyér


Jn 6, 41-51
MB


 

 

 

B év Évközi 18.

Reggeli ima kenyérszaporítás után

Lám,
ébredeznek
szerte szét hevernek a zöld füvön,
bokrok, fák között
mintegy ötezren, csak a férfiak,
előző este elaludtak, jóllakottan,
de most már szemük nyílik,
éhesen felsírnak a gyerekek
a Nap megkezdi útját
ők is lassan gyűlnek körém

Istenem, Atyám
mit hoz ez a mai nap?

megéheztek
egyre csak gyűlnek körém
jönnek, jönnek
és kérik, követelik
ugyanazt a kenyeret,
a tegnapi kenyeret

Atyám, Istenem,
mi legyen?

engedd tanítanom őket,
hogy ma reggeltől más lesz a kenyér
nem égből száll alá,
mégis égi lesz

tudom nem értik majd és ordibálnak
féltik a kis kosárba rejtett saját kenyeret

akkor is elmondom,
Istenem, Atyám,
Lelkedet add ma és erőt,
hogy szólhassak ma,
ha sokan csalódnak és elmennek,
akkor is

hogy a világ életéért lehessek kenyér
Jn 6, 24-35.
MB


 

 

 

B év Évközi 17.

Tizenkét kosár

öt és kettő
ötezer
tizenkettő

ez történt ma

ötezer volt az éhes ember
csak a férfiak voltak ennyien!

öt kenyér és két hal
a kis kosárban,
a kisfiúnál,
amit átadott

lett ötezer és még sok hal, sok kenyér

és, jaj,
elfeledném?
és volt a kéz és volt az áldás

és ettek, jóllaktak,
és megéheztek, újra kérték a kenyeret

és kiabáltak, ordibáltak

közben történt még valami
megtelt tizenkét kosár

ők csak ordibáltak,
nem vette észre senki a csodát,
az igazit

a kisfiút
a kis kosárral,
azt, ki kézbe veszi a kenyeret,
az áldást,

és végül
nem csak ötezren ettek,
ott várt
tizenkét teli kosár

Jn 6, 1-15.
MB


 

 

 

B év Évközi 16.

koccan a parthoz a bárka
megjöttek
kanyargós utakról
egy pontban összeért
a számtalan ösvény

kenyeret osztottak,
asztalt terítettek,
didergőre ruhát adtak
vándornak házat

kenyér nélkül,
egyetlen gúnyában,
éhesen, szomjasan,
ég alatt hálva

ez a csoda
és nem,
amire a szem vágyik

majd megtudják:
én voltam a kenyér,
a bor, a ház,
a tűz a házban

visszatértek,
koccan a parthoz a bárka

egy magányos hely
az lenne most a jó

és újra jönnek,
az emberek

magányos hely?
nem lehet

ugyanott
koccan a parthoz a bárka

MB


 

 

 

 

B év Évközi 15.

az útra semmit

megint egy város,
újra egy este,
megint a város széle
a port újra leráztam

ma sem hallgatott meg senki sem,
örültem, hogy csak nagyot nevettek
és nem vertek meg a lakók,
a város lakói

megint egy este
a századik?
ezredik?

a port leráztam
arcomba szállt a por

mi történhetett?

az ige jó volt,
minden szó a helyén
mégis, mit a városra ráztam,
arcomba szállt a por

az ige jó volt,
de sajnos,
most már tudom,
láthatatlan

elfedte tisztaságát
önön magam
az erszény, mit övemben hordtam,
a sok-sok ruha,
a díszek,
a földre húzó kincsek,
önmagam

csak száll, száll a por felém

nem rázom öklöm,
mint egykor Jónás
nézem a várost
és Őt, ki kezében tartja azt
Mk 6, 7-13

 

 

 

B év Évközi 14.

hát nem az ács fia?

lassan lépdelt lefelé
az ódon szószék
nyikorgó lépcsőin
friss fűrészpor illata lengte körül
József műhelyének emléke
vállán gyönyörű köntös,
igen az egybeszőtt köntös
Mária szőtte,
amikor egyszer menyegzőbe mentek

de a szavak,
a szavak, az igék
honnan jöttek?

nemcsak a szószék lépcsője
nyikorgott,
megrendült a régi imaház is,
mintha szél támadt volna
valahonnan,
ki tudja honnan

ezt már fel nem fogta
a sok názáreti

az új igék után új szél érkezett
honnan, honnan?
kérdezte a sok lomha názáreti

és ment tovább,
ki a szabadba,
ezentúl ott fog prédikálni
Isten hatalmas templomában,
ott elférnek sokan, nagyon sokan
ezt sem értette a sok názáreti

vállán az egybeszőtt köntös,
fűrészpor illata lengi körül
Ő a Názáreti,
vagy mégsem?

több annál
feje fölé mégis ez írták:
Názáreti


Mk 6, 1-6
MB

 

 

B év Évközi 13.

 

alszik a kislány

emlékszem,
tizenkét éves voltam
pont annyi mint most e kislány,
akiről mindenki azt hitte,
elveszett

tizenkét éves voltam én is,
anyám, apám
napokig keresett,
már az egész város ismerte őket,
úgy hitték,
a gyermek
elveszett

akitől jöttem,
hozzá mentem vissza három napra
ahhoz, akiben minden él,
legfeljebb csak aluszik

az én tizenkét éves korom
és az atyai ház,
igen ez jutott eszembe
és már tudtam a szót

hisz egyszer én is aluszom

megyek,
tudom kinevetnek,
de mondom:
a kislány elaludt

kézen fogom,
felébresztem

talita kum

Mk 5, 42-42
MB

 

 

 

B év Évközi 12.

egy vánkoson aluszik

mi a nagyobb baj,
a vihar a tavon,
a villám, a mennydörgés,
az imbolygó bárka,
a kiáltás
tizenkét torokból,
a félelem,
a süllyedés,

vagy az,
hogy ezalatt ő a csónak végében
egy vánkoson aluszik?

lehet,
nagyobb baj és rettenet,
amit ő álmodik,
míg egy vánkoson aluszik,
nagyobb, mint a kinti baj,
a félelem

fel kellene ébreszteni

alszik egy vánkoson

fel kell-e ébreszteni?

az idő elérkezik

ébred maga is

Mk 4, 35-41



 




 

 

B év Évközi 11.

mustármag

annyira kicsi,
annyira parány

mintha nem is lenne

elrejtőzött,
nem mutogatja magát
nem hangoskodik,
nem kiabál

aki szemmel keresi,
azt mondja
nincs is talán

a világ közepe,
mégsem a világ

hatalmas ez a világ

ő pedig
oly kicsi,
törékeny,
parány

mégis
hatalmas fa
ágak
nyújtóznak benne
elférne rajtuk
a világ
az egész nagy világ

Márk 4, 26-34
MB


 




 

B év Úrnapja

Eddig tartott

vágytam föld kenyerére,
borára,
jöttem,
ettem és ittam

forgott a világ
körbe, körbe, szakadatlan
nyugtalan
úgy vágytam már
közéjük jönni
csendben leülni,
velük enni-inni
beszélgetni szép halkan

nem a kenyér, nem a bor íze
hívott

éhségükre éheztem
szomjúságukra szomjaztam

vagyok szélben álló magvető,
madarak röptét figyelem
még a sziklát is megsirattam
szántam a szomorú töviseket
két kézzel szórni a magot
nem sajnáltam

maholnap
én is
földbehullott mag leszek

eddig tartott
van tovább

ezen az estén
az asztalt figyeld
kenyér és bor
ennyit lát a szem

több ez,
mint hat kőkorsó
és tizenkét kosár


Mk 14, 22


MB


 




 

B év Pünkösd

még kopottas, homályos tükörben lát a szem
most még létezik
kint és bent
fenn és lent
béke és harc,
csend és zaj,
sebek
és érintő kezek

ötven napja
gyűrűt váltott menyasszonyával
a vőlegény

nászajándékul
a föld egy kis zugában
fényes kertet adott

bár láthatatlan,
egy világ van
magasság, mélység
összeköltözött

szelíden kopogtat a pillanat,
és megtudják sokan:
mi történt
ötven napja
a föld kis zugában
ötven napja
egy hajnalon

már elindult a szél
és a kiürült, ódon templomból
elindultak sokan

már csak egy szó kellene,
egy új szó,
amit,
értenének sokan

egy kicsi láng,
mint egy ház szelíd fénye
fénye egy új háznak
égből jövő láng

Apostolok Cselekedetei 2. fejezet
MB

 




 

 

B év Urunk mennybemenetele.

még
látszik az arc,
a tekintet
már csak a szemek
figyelik az ott maradtakat
barátok, ismerősök nézik,
és ő is nézi a világot
szerette őket,
mindvégig szerette

maradna?
menne?

mintha menne,
lassan semmit sem látnak

fehér ruha szegélye
vagy már a fényes felhő?

már csak egy kéz int
egy kéz
rajta a seb


két világ közt
kapu


Mk 16, 20

MB




 

 

B év Húsvét 6.

Szolga és barát


a szolga mondja:

a templomban
előrefurakodtam,
ordibáltam,

ha házamba jöttél
edényekkel, kanalakkal, tálakkal
csörömpöltem

az egyetlen dénárt
a nyirkos, hideg földbe
mélyre ástam

rád is kiabáltam
mert első voltam,
mindig otthon maradtam
és az utolsókat szeretted

mindig, mindig féltem


a barát mondja:

ha
a halál sötét völgyén is
megyek,
nem félek
a te botod,
pásztorbotod
vezet


Jn 15, 9-17 alapján

MB




 

 

B év Húsvét 5.

még alszik a szőlőtő

ma még alszom
pihenek
a hó, a sziklák alatt,
lenn a mélyben
mióta kopogtatott, dörömbölt
a pillanat,
az a pillanat

a pillanat,
amiért jöttem
és azért fohászkodtam,
hogy sohase jöjjön el

hozzá,
aki engem küldött,
könyörögtem,
azt a percet vegye el

mégis
megnyugodtam benne
és földbe vetette ágyamat

alszom
bennem szunnyad
a hajtás, a levél,
a gyümölcs

a száraz ágak is alszanak
még van idő

még csak két nap telt el azóta
és két éjszaka

eljön az idő


János 15, 1-8
MB



 

B év Húsvét 4.

A pásztor

Ő adta nekem,
akitől jöttem,
akivel együtt egy csodaszép pillanatban
alkottuk őket,
a bárányokat

pásztor nélkül
árván kóboroltak a réten,
csak béreseik voltak
a bárányokkal üvöltöttek
beszorították őket
karámokba

a béresek,
a bárányok
féltek

béresektől a bárányok
farkastól a béresek

hagyom, hogy tágas mezőkön
kóboroljanak,
megkeresem őket

sokan aggódnak,
mi lesz, ha jön a farkas

az én dolgom ez,
ha eljön az idő


Jn 10, 11-18.

MB


 

B év Húsvét 3.

sült hal és méz

azon a vacsorán
azt mondtam, nem eszem és nem iszom többé,
majd csak a királyi lakomán,
melyet Atyám készített

most mégis, még egyszer, utoljára
halat eszem, hozzá mézet,
kínálgatták, elfogadtam,
hogy megnyugodjanak: én vagyok

jó ez a hal,
a nagy tó melletti emlékek még egyszer
leperegnek
és a méz íze a számban
Betániában, Lázár kertjében
ültünk és aranylott a méz az asztalon
még senki sem volt beteg,
még nem halt meg senki
épp csak alkonyodott

köszönöm
a halat
a mézet
még utoljára
eszem

felkelek az asztal mellől
hogy megterítsem
az asztalt,
a végtelent


Lk 24, 35-48,


MB

 

B év Húsvét 2. Fehérvasárnap

Mégis

Vajon kik ők és merre vannak,
hol járnak-kelnek,
messze élnek,
vagy itt rejtőznek a közelben,
hol vannak, ha vannak,
kik ők?

akik hajnalban nem jártak a sírnál,
nem láttak fehér ruhás fiút,
nekik nem szólalt meg a kertész, az ismeretlen,
az ismerős hangon soha?

akik halat, lépes mézet nem ettek,
leplet nézni nem futottak versenyezve,
halakat nem számoltak, százötvenhármat,
kik ők?

akiknek az úton nem akad társuk,
csak úgy mentek, mendegéltek,
mégsem, mégsem szomorkodtak
Jeruzsálem és Emmausz között?

közelebb nem léphettek,
sebekbe kezüket nem helyezték,
nem nézték oldalát sem térdre esve,
nem hívogatták követelve,
mint Tamás,
kik ők?

hang nélkül is jól megvannak,
lepleket nem keresnek,
üres úton is mennek, mennek,
más sebeket, más asztalt keresnek,
közben maguk is sebesülnek,
mégis járnak, mégis mennek,
kik ők?

Vannak.

Nem láttak.
Boldogok.
Jn 20, 29

 

 

B év Húsvét

összehajtott leplek

amint a hajnal fénye beszűrődött
a sebtében odagördített kő résein
és visszakaptam Atyámtól, amit odaadtam,
testemet-lelkemet,
visszaadtam amit embertől kaptam
búcsúajándékul
az utolsó délután:
a leplet és a kendőt
összehajtottam mindkettőt,
ott fekszenek, külön-külön
nem lesz rá szüksége senkinek
János még látja aztán
elviszik, akik kölcsönadták
köszönöm

és most kilépek a világba,
leszek kertész, halász, vándor,
sütök halat egy tó partján,
kenyeret török, bort öntök mellé

megyek
egy láthatatlan gyolcsleplen,
égig érő hófehér kendőn
jeleket hagyok

nem látnak,
mégis
nyomomban járnak

Jn 20, 6-7.

MB



 

 

B év Nagyheti triptichon


A pálmaágak

a szamár,
a szamárcsikó
együtt baktatnak
amott még jó az út,
földre terített viseltes köntösök, ruhák
de jaj, arra már elhervadt és szúrós, éles kés
a pálmaág
arra gondol a szamár
lám, milyen könnyű terhe,
óvja, hordozza a szamár
csak baja ne essék,
hisz tövisként szúr már a hamar elszáradt pálmaág


A kertben

Kiosztotta a kenyeret,
a kovásztalant,
a kelyhet
körbeadta
ettek és ittak
aztán
elfutottak,
vagy elaludtak
de hisz' még nem értettek semmit
egyikük meg elveszett
most jön a nehezebb rész
mit ő adott át a vacsorán,
most vele mások teszik
testét törik, vérét veszik

mielőtt rátennék kezüket
Atyja kezébe helyezi magát

...bevégeztetet...

midőn már minden bevégeztetett,
jött a végrendelet
mindenki kapott valamit
a katonák köntöst,
a főpapok, gúnyolódók egy fohászt
anya fiút és a fiú anyát
és túl mindenen
házat a rabló
nagyon sötétedett
és akkor visszaadta lelkét, akitől kapta

testét, hogy temessék el,
örökölte két öreg
nem siettek,
talán sejtették,
ennél sötétebb már nem lesz
a történetnek vége nincs
noha mindenki úgy tudta,
bevégeztetett

 

B év Nagyböjt 5.

egy szem búza

még látod,
amint békésen hullik
a föld mélyébe,
a barázda
akár egy sír
a göröngyök betakarják
befedik
mint egy temetés
könnyek az égből

már nem látod
többé

a búza,
az egyetlen szem búza
meghalt, elaludt

majd egy napon
zöld pici szál
ágaskodik

az ég felé
nyújtózkodik

még nem láttad
soha

oly ismerős


J n 12, 20-33
MB

 

 

B év Nagyböjt 4.

...egyszülött fiát adta oda...


már mindent odaadott,
széles e világon
semmije nem maradt
se föld, se szőlő,
a háza odalett
barátai meghaltak
szép sorban
amint útra keltek

akkor

gondolta
a fiamat
becsülni fogják

annyira szerette őket
mindvégig hitte:
a fiút becsülni fogják

és most,
hogy a fiú is elveszett

ő
maradt,
aki volt
és van
és lesz

Jn 3, 14-21.
MB


 

 

B év Nagyböjt 3.

harmadnapra felépítem azt

ma még megmenekült az öreg templom
bár korbács suhogásától
remegtek falai

kiszabadultak az állatok
futkároztak a négy égtáj felé
égbe szálltak a galambok
többé
se kés, se tűz

a hatalmas tér
üres
most már elférnek itt sokan

és lassan megérkezik
akit várnak
sokan

sokan
várakoznak
hogy megépüljön a templom

és megérkezzék a bárány

 

 

B év Nagyböjt 2..

a hegy ugyanaz
- János mondja, később -

most felmegyek a hegyre
a hegyre másodszor is felmegyek
a hegy ugyanaz
lábaim érzik az ösvényeket
ismerősek
de minden más
mint akkor

Péter, Jakab elmaradt valahol
Őt,aki akkor vezetett,
most mások rángatják, cipelik
az égből senki nem érkezett
csupán két rabló van jelen
az anya
asszonyok
és egymagam,
Péter, Jakab elmaradt

és nincs fény, nincs ragyogás,
sötétedik

az ég nem nyílik meg
szózat sincs

eget nyitogató
kiáltás
van ma

és sötét, sötét

mégis
ugyanaz a hegy
a hegy mindig ugyanaz

ennél sötétebb nem lesz
ez
a fény születése előtti
pillanat

Mk 9, 1-9
MB

 

B év Nagyböjt 1.

...vadállatok között élt...

régen járt itt
most újra belép a kertbe
amelyből kiűzték a kert lakói
őt és önnön magukat

belép a kertbe
látja:
minden csupasz ág, száradt kóró, hervadt virág
gyümölcsök nincsenek
vadállatok tanyáznak mindenütt
üvöltenek
hisz vadak

Ő tiszta, átlátszó,
mindig, mindig ugyanaz
mint akkor,
amikor a kert virágzott,
termése volt, sok-sok gyümölcs
békésen pihentek az állatok

még megmártózott a folyóban,
bár tiszta volt


belépett a kertbe
megsimogatta a sok vadat,
köréje heveredtek

kizöldültek a fák
lesz virág,
lesz gyümölcs


Mk 1, 12-15.
MB





 

B év Évközi 6.

megérintette a leprást

ki lépi át
a határt,
a szigorúan, félve őrzött
kaput,
a kerítés mögé
ki mer pillantani
a leprást őrző
kerítés mögé?

és ki érinti őt?

csak a tiszta

útja legvégén
nem volt szépsége,
sem ékessége
arcunkat elfordítottuk
tőle


mégis
megérintette
a világot

az egyedül tiszta


Mk 1, 40-45
MB













 

 

B év Évközi 5.

 

...máshová, máshová!

ágyukból felkeltek,
járni mégsem tudnak
az ösvényt nem lelik

nyelvüket megoldottam,
a szót, az igét kiejteni
képtelenek

effeta - mondtam
megnyílt a fülük
a hangot nem hallották

megmostam szemüket
néznek és nem látnak

hangos szóval
sírokból ébresztettem
még alig járnak
testükön szoros a pólya, a lepel

menjük máshová
hirdetni még hangosabban
azt,
amiért jöttem

hogy mindenütt,
mindnyájan
meggyógyuljanak

Mk 1, 29-39
MB












 

B év Évközi 4.

 

hatalma van

miféle hatalom?
a Végtelen vajúdik
világra világot,
nincs börtöne,
bilincse lánca,
az ajtót be nem zárja

ez hatalmának titka

mások szemében gyöngeség

aki mást gondol róla,
törpe

szárnyaló igét kőbe zárni,
hamis angyalokra bízni
szegényei asztalára szánt kenyerét,
nem engedi

márványbörtönben lakozni
kincsét nem hagyja,
kapdossa a szél bátran,
hulljon sziklára, útra, bozótba,
vagy éhező barázdákba

végül önmagát is adja,
ahová akarják, vigyék
akár Koponyák hegyére
vagy asztalukra
egyék a testét,
vérét igyák

pedig
általa lett minden
és most
milyen gyönge,
gyönge

ez a hatalom

Mk 1, 21-28.
MB











 

B év Évközi 3.

halászok voltak…

igen,
csak voltak
így pontos az írás
csak voltak
halászok

a régi háló
ottmaradt,
kint az állványon, a szabad ég alatt
már nem foltozzuk,
ott maradt

az új
szokatlan
halászkézbe nem való
mégis
aki a parton állt,
kezünkbe
új hálót adott

szinte láthatatlan
finom szálakból szőtt
égi háló

nem
börtönt formáznak rostjai,

nagy, tágas ajtók, ablakok
e háló szálai

inkább ház,
otthon ez

még látható,
de láthatatlan is

régi hálóhoz szokott
kezembe illik-e?

Te, a partot járod,
adj az új hálóhoz
új szívet


Mk 1, 14-20


MB









 

 

B év Évközi 2.

…a tízedik óra körül történt…

lassan befejezem a tekercset,
ha mindent leírnék,
az egész világ befogadni nem tudná
a betűket, a sorokat,
melyeket írnom kellene

lassan befejezem,
és eszembe jut a tízedik óra,
azaz még a kilencedik,
amikor megkérdeztem:
hol lakol?
mentünk,
volt egy ház, ott lakott,
hogy mit beszélt,
arra már nem emlékezem,
de azóta vele vagyok,
ennyi tán elég is,
ez a tízedik órában volt,
most is tudom

és miért tudom ma is,
évek óta ily pontosan,
mert volt még egy másik kilencedik óra
és egy tízedik

már nem volt lakása, háza
hová fejét lehajtsa,
nem volt ágya
a kilencedik órában
mégis lehajtotta fejét,
mintha bólintana a világra
a tízedik órában
egy sziklabarlang lett a háza
csak néztem,
nem mentem utána

lassan felkelek, indulok
tudom, hol lakik
a tízedik órára
így emlékezem

Jn 1, 35-42
MB








 

 

B év Jézus keresztsége

...galamb képében...

igen,
Ő az,
a Lélek az ismerős

Ő,
aki vizek fölött lebegett,
a vizekből
akkor született
a világ

a világ,
a föld, az állatok,
az emberek,
a szép világ

a valaha szép világ
ez a bús világ

most
újra kezdődik valami
egy új világ

már szólt a hang, mint akkor
már mozdul a víztükör
jön, jön a mély vízből
följebb, egyre följebb,
aki megjárta a mélység ösvényeit

és itt a Lélek
az ismerős,
igen Ő az,
ott lebeg
a vizek fölött

és újra szól a hang:
legyen!

Mk 1, 7-11
MB







 

 

 

B év Vízkereszt

hunyorgó csillag

nagyot tévedtünk mi
királyok, bölcsek,
messziről jöttek
mi hárman
Gáspár, Menyhért, Boldizsár,
vagy inkább csak emberek,
hárman, vagy sokan,
névtelen vándorok

máshol kerestük az utat
az égen hunyorgó fényt,
felébredő, elalvó
csodás napkeleti csillagot
néztük,
elvesztettük az utat

követtünk hamis csillagot
eltévedtünk nagyon

hittük:
a csillag nagy város, templomok,
királyi koronák, okos papok feje fölött
ragyog

bölcsek nem vagyunk
vagyunk poroszkáló vándorok

ennyi volt
és megyünk

Szabad ege alá
Istennek

ott
a széna közt
ott
a pici,
világra hunyorgó
csillag


Mt 2, 1-12.
MB






 

 

B év Újév

második bölcsődal---

….szívébe véste szavaikat…

pólyába takartam,
jászolba fektettem
alszik az én kisfiam
József is elszunnyadt
a széna tetején

néha
fel-felsír az én kicsi fiam

a bölcsődal
szomorúra sikerült
talán ezért
sírdogál
a fiam

Názáretből jövet,
sok napon át
szamáron döcögve,
Betlehembe be,
Betlehemből ki,
elfelejtettem
az éneket,
mit Názáretben hallottam,
az angyali éneket

a bölcsődal szomorú
sírdogál a fiam,
kicsi gyermekem

pásztorsíp,
furulya szól?

egyre közelebb, közelebb
ez a dallam, ez a régi
ismerem

az égből hozták el újra
a pásztorok

Lk 2, 16-21.
MB






 

 

B év Karácsony

jászolba fektette

most már látom,
itt szülni
és születni,
jobb, mint Betlehemben

József , Dávid fia, nem értette,
a sok Dávid rokon között
miért nem fér el
Dávid kicsi fia,
aztán meghajtotta a szegény szamarat

csak az utolsó út
a városból a mezőre
már nehéz volt,
nehéz nagyon

de jobb így
alszik József,
jászolban fekszik a kicsi

az állatok nem értik
hová lett a széna
miért foglalt a jászol
épp ezen az éjjelen,
épp ma

majd a pásztorok
megmondják,
hisz értik hangjukat

csak a pásztorok
tudják az utat
Dávid sok fia, leánya a városban, a házakban aludt
égiekkel beszélgettek a pásztorok

jönnek a pásztorok
csak ők tudják az utat

így a legjobb

pásztor lesz
az én gyermekem
jászolban alvó kicsi fiam
Lk 2, 7
MB





 

B év Ádvent 4.

...legyen nekem a te igéd szerint...

nem József jött,
József kopogni szokott

nem is állt senki a küszöbön,
magam voltam csupán
a kis szobában, magam

mégis vendég érkezett
hangok, színek, fények,
mondatok,
lángok

ez lenne az ige?

a szoba kicsiny, szegényes, kopott volt,
mégis átváltozott

közel volt,
nem láttam,
szólt,
nem hallottam

mégis
tudtam

bár minden úgy van,
mint előbb:
a szoba, a mécses, az ablak,
Názáret is ott van túl az ablakon,
azon túl a világ
mégis minden más lett
hanggal, fénnyel, dallal, lánggal
átszőve,
várva egy születésre

ez hát az ige?

és szóltam
legyen
Lk 1, 26-58.
MB




 

B év Ádvent 3.

pusztában kiáltó hang

elmondom,
miért nehéz a pusztában kiáltani,
az igét, szót
kiáltani a pusztában miért oly nehéz

bár az ige, a szó hangzik, zeng,
a széles pusztában viharzik
égzengésként, csendes szellőként,
hol így, hol úgy
válasz, visszhang
nem érkezik

pedig
a szó célba ér,
az ige megérkezik

és mégsem
és nem és nem

visszhang nem érkezik

hideg kövekbe ütközik
azt várják e sziklák, e kövek
hogy nekik kedvező ének, dallam érkezzen
és ha nem,
némák maradnak,
visszhang nem érkezik

fáj,
hogy édes dallamokra várnak, hízelgő hangokra,
altató igékre
és visszhang nem érkezik

csak állok
és szólok és kiáltok
a hang nem enyém
nem bennem született az ige

várok
maradok



 

 

B év Ádvent 2.

víz

Keresztelő János imája

Tőled
az égből érkezik a víz,
forrásként tör fel
és Jordánná nő
itt lábaim alatt
kristályként érkezett ide,
szennyes árként megy, áramlik tova
a halott tengerben halott lesz
és fényeddel felszárítod,
hozzád visszatér e víz,
Uram

könnyeiddé válik
és hegyeidet
újra megöntözöd

és újra
mossa, mossa a szennyeket
az enyémet is

reggelente
a partról messze nézek

felsejlik-e valahol,
aki e vízbe lép,
szennyes hullámokba öltözik
és léptei nyomán a víz
kristályként ragyog?


Hozzáolvasandó: Mk 1, 1-8.

MB



 

 

B év Ádvent 1.

a kapuőr


jaj,
el ne vétsem azt percet,
vagy csak egy pillanat lesz csupán,
el ne vétsem
amikor érkezik,
aki a kapu elé ültetett

kapus vagyok,
fél szemmel a házat figyelem
és a benn lakók álmait
fél szemmel kémlelem az eget,
nyílik-e már…

mégis
a benn szunnyadók álmait álmodom
kapuőr vagyok,
az érkezőt is lesem

ki érti ezt?
egyszerre álmodom
és ébren vagyok

egy vagyok velük
és velük álmodom
mégis nyitva a szemem

ki érti ezt?

meglehet,
hogy aki messze ment
mindvégig a házban maradt
velük
velem

már nem is tudom
csak itt ülök
őrzöm a házat
nézem az eget

amíg
eggyé válik
a ház, az ég



 

A év évközi 34.
KRISZTUS KIRÁLY

mikor láttunk?

elcsendesült, lecsillapult
a nagy robaj
a Nap, a Hold, csillagok elpihentek ágyukon,
mely bölcsőjük volt egykoron

az égen
más fény ragyog,
békés, nyugodt

lassan veti le köntösét,
koldusgúnyáját, börtöne láncait,
és mit beteg tagjait fedték
a kötést
vándorlásának társát eldobja könnyedén
a göcsörtös botot

és nézik őt
sokan

jobb és bal felől

azt mondják akkor:
mikor, mikor?

és még utoljára
két tábor áll
kétfelől
mikor láttunk?
ugyanazt mondják
mindkét felől

bár egyik sem látta a középen állót
mégis, mégis

az egyiknek
ismerős
a másiknak nem


Mt 25, 31-46
MB


 

A év Évközi 33.

félelmemben elrejtettem

igen
nem tudtam elviselni
az űrt
a köztes időt
amikor már nincs semmi
és még nincs semmi

már nem ragyog
az odaadott,
az egyetlen talentum
még nem ragyog
az eljövendő
egy, két, három
új talentum

már nincs
még nincs


igen
a köztes idő
verem sötétje

látsz-e,
te,
aki messze földre mentél,
hallasz-e,
ki kezembe adtad
kincsedet?

elássam
mélyen a verembe,
vagy verembe szálljak,
a már nem
és még nem sötétjébe?

ismerős ez
neked?

imádságom
ez most nekem

Mt 25 14-30 OLVASD EL
MB

 

 

(A év Évközi 32.)
ebben az évben:
Lateráni Bazilika felszentelése

harmadnapra felépítem

ki vette észre,
mikor történt
melyik pillanatban?

még suhogott a korbács,
bőgtek a marhák,
a juhok futkároztak megkergülve
még csörömpölt szanaszét guruló sékel?

vagy már csend volt
és tisztán ragyogott a templom?

mikor történt?

hónapok, évek teltek
mire a tanítványok
lassan, nagy sokára
felocsúdtak

akkor
senki se tudta,
hogy már
másról szólt a történet,
a világ is
más lett

elcsendesült a templom,
már tiszta volt a csarnok, az oltár

mégis, mégis
egy észrevétlen pillanatban
elkezdődött

legbelül egy sóhaj készült megszületni
piciny rés nyílt a kárpiton
most még
ennyi

elkezdődött
és épült a másik templom
Jn 2, 13-22.
MB










 


 

 

 

(A év Évközi 31.)
ebben az évben:
HALOTTAK NAPJA

földi sátrunk leomlik


vajon
hogyan lesz, miképp,
ha már nem tagadható
és a sátor leomlik
egy napon?
halkan kopogtatnak a jelek
épp egy pici rés, repedés
itt ott bekandikál a Hold, betűz a Nap,
belesnek majd a csillagok,
aztán,
egy szép napon
vihar, szél jelez
nem bírják már a tartók, a pányvák
a sátor lassan megadja magát
összeomlik nagy robajjal, vagy halk sóhajjal a földön szétterül?

sátor vagyok
mégsem az csupán

ami több, mint sátor,
vajon megmenekül, megmarad
azon a napon
ha a sátor leomlik
egy szép napon?

mi lesz majd
az eggyé ölelkező utolsó és első napon?

egy nagy nyitott tenyér,
sátrat formázó
szelíden óvó kéz


az utolsó
az első napon


Pál apostol ihletése alapján………..-MB


OLVASANDÓ: MB










 


 

 

 

 

 

 

 

 

A év Évközi 30.

ezen függ az egész


kezdetben
egyszerű volt minden
kezdetben
áttetsző volt
a világ

egy forrás
és egy óceán

lélek a vizek felett
ennyi volt

ölelte egymást
a forrás
az óceán
a könnyedén lebegő lélek

ez volt kezdetben

később
jelzőkarókat, táblákat,
szabályokat, mankókat, botokat, színes és szürke jeleket
állítottak
a forrás, a tenger, a lélek köré


jöttem
és elbontom ezeket

az út
vagyok

Olvasd: Mt, 22, 34-40.

MB










 


 

 

A év Évközi 29.

Az adópénz

hát ez itt a császár
fakó aranypénzről mosolyog

isten, mondják sokan

botrány
ezt mondják szörnyülködve,
akik kezembe adták
az írástudók,
a farizeusok

lesz még itt botrány,
hatalmas botrány, óriás,
ha majd kezükben tartják
és rájuk tekint némán
új adópénze e világnak
a tövises, véres istenarc

Olvasd el: Mt, 22, 15-21.


MB

 

A év Évközi 28.

a ház megtelt

lassan
mégis megtelt a ház

először úgy tűnt,
nem lesz lakodalom,
az esküvő elmarad
a lakodalmas ház
üres maradt

mi a jobb:
ha félig telik meg a terem
egymást lökdöső, könyöklő,
fő helyekért törtető
unatkozó vendégekkel,
vagy
ott tolong az asztal körül
taposva egymás sarkát
boldog-boldogtalan
éhes, didergő, magányos, szegény, ég alatt alvó,
szolga, és szabad?

végre célba ért a hívás,
a hang

és most jó ez így?

vajon
mind látják, értik
a vőlegényt,
aki csendben nézi őket
és az asztalfőre ül?

vagy mind a saját tányérjába,
poharába
elmerül?

most
ki tudná megmondani?

befelé és kifelé
az ajtó még nyitható
van idő


Mt 22, 1-14.


MB










 


 

 

A év Évközi 27.

csak egyetlen fia maradt

csak látni szerettem volna,
hogyan zöldellnek a levelek,
ágaskodnak-e már a kacsok, hajtások,
és a virágok
fényben fürdenek?
a fürtök ébredeznek?
lesz-e termés,
milyen a szőlőm,
a kertem milyen?

csak látni szerettem volna

zárva a kert
súlyos lánc és lakat
a kapun
szőlőskertem kapuján

szolgáim,
akiket küldtem szép szavakkal,
szelíd üzenettel,
ott fekszenek,
némák,
holtak
köröttük
kövek
kövek

nyitott ablakomból
nézem
nézem

a belső szobába indulok
fiamat szólítom

OLVASD EL: MT 21, 33-43.


MB









 


 

 

A év Évközi 26.

megyek,
nem megyek


Az apjuk vagyok

Így hát
tőlem van az,
hogy az egyik
beszél, beszél és beszél
szakadatlan
és marad
és naphosszat gubbaszt benn
a házban

tőlem van az,
hogy a másik
mordul egyet
vállat von
az ajtót becsapja
és megy
napsütötte széles mezőkre
szánt és vet

nagy rejtély
és nagy titok
az igen és a nem

az igen,
a hamis dallamú
és a tagadásban szunnyadó igen


hát ez a titkom

mindkettő az enyém
mindkettőt szeretem

ők a fiaim

Olvasandó: Mt 21, 28-32.

MB








 


 

 

A év Évközi 25.

A év Évközi 25.

utolsókból elsők

már
elfogyott minden:
a gyümölcs, a zöldség,
a bárányok, a verdeső madarak, a halak,
jöttek a söprögetők
zárult
a piac,
tovább
nem álldogálhattunk tétlenül

a Nap is
elpihent
zár a nagy piac

van-e még út
valamerre
máshová?

az utolsó pillanatban
jön erre valaki?

egyszer,
még egyszer,
utolszor

aki
hajnal óta
járja a nagy piacot?

ő,
aki egy szőlőskertben lakik?

közel az éj
felragyog
az egyetlen dénár

OLVASD EL: Mt 20, 1-16

MB







 


 

 

A év Szent Kereszt felmagasztalása
(Évközi 24. v.)

…el ne vesszen…

eddig
a földön
jártam-keltem
többször akartam
szárnyam alá venni
enyéimet,
akik szerte szét szaladtak

többször nagy tüzet akartam
lobbantani
a földkerekségen

apró mécsesek gyúltak

most már
az idő elérkezett

már jönnek

már gyűlnek az árnyak a kertben
a vacsora után

úgy gondolják
korbáccsal, tövissel,
rozsdás szögekkel
elvágták ösvényeimet,
szétdúlták az utakat

pedig
magam adtam
kezükbe
magam
hogy magasba emeljenek

és onnan, a magasból
nézem őket,
hogy el ne vesszenek

OLVASD EL: Jn, 3, 13….
MB







 


 

 

A év Évközi 23.

…ott vagyok közöttük

akkor
házról házra jártam
szegényekhez bekopogtam
szegényen
gyógyítottam betegeket,
értük beteggé lettem,
magam cipelve
oldoztam nagy terheket
éheztem az éhezőkkel,
megtörtem a kenyeret
forrást leltem
szomjaztam rá magam is
néhány egyszerű szóval,
áttetszően,
mint az ég
imádkozni tanítottam
hegyek ormán, éjjelente
a tavon hánykolódó bárkáért
imádkoztam

nagy sóhajjal
kiadtam
a lelkemet

hogy mindenki értse,
azt írták barátaim:
égben mentem

így van,
most elmondom, hol az ég, hol a menny

ahol ketten-hárman összejönnek,
megtörik a kenyeret,
gyógyítanak sebeket,
a terheket, igákat vállukra veszik
néhány szóval,
mint a gyermek,
hívnak, kérnek, szólítanak,
ott vagyok
ez a menny, ez az ég

OLVASD: MT 1815-20
MB






 


 

 

A év Évközi 22.

ments Isten, hogy ez történjék!

ismerős ez a dallam,
ez az ének
valahonnan

könnyen emészthető zene
vásári
sokan szeretik
olcsó
hamis,
hamis zene

én
mégis
a tiszta hangot
dúdolgatom,
tanítgatom

az éhező tud szelni kenyeret,
a szomjazó fakaszt vizet
gyógyítani tud, aki beteg
a halálra vált adhat életet

ez az én énekem

ez a hamis, olcsó, vásári dallam
ismerős
emlékszem,
a pusztában, ott, igen
akkor akarta túlharsogni
az én szép dalom

és most újra,
most Péter kezdi
újra


nem szívesen,
most mégis rákiáltok,
a szívéből feltörő régi hangra

azután
megyünk tovább
Olvasd: Mt 16, 21-27.
MB





 


 

 

A év Évközi 21.

Te Kéfa vagy

szikla?
én?
szélfútta homokká válik minden szavam,
esküvésem
kakasszóra

halász?
én?
hálóktól félve menekülök
jómagam is
hálóba bújok el
rettegve
tengernyi szabad víztől
naponta

pásztor?
én?
az útról letérve
naponta botlik lábam
önön magam sem találom
a forrást,
a legelőt

mégis
ki tudja hogyan

egy hajnalon
halak fickándoznak a tóban
a parton áll
aki egykor küldött a tóra,

kevés szó
és
kezembe adja a bárányt


Olvasd: Mt 16, 13-20.


MB




 


 

 

A év Évközi 20.

Az asztal

Látom
az asztal szűk
az asztal kicsi

nem fér el
más a székeken
csak aki
mindig közel volt,
a később érkezőknek
nincs hely
nincs vacsora

ahogy ez az asszony kiabálta
messziről
csak az asztal alatt akad már hely
hát ő csak egy kiskutya?

éles nyelvű asszony
és milyen bölcs!

Sejti,
amit jól tudok:
asztalt teríteni jöttem

óriásit,
hatalmasat


OLVASANDÓ: Mt 15, 21-28.

MB




 


 

 

A év Évközi 19.

a hegy és a tó

A hegy magas,
szilárd,
nyugodt
fenn nagy csend
és béke

a tó
mérges,
dühös,
haragos
hányja a hullámokat
a vihar, szél

a hegy a béke
a tó sötétlik, mélybe húz

fenn a csend
a lárma lenn

én látom:

a hegy és a tó egy
a sziklák
mélyen lenn
és újra fenn
a tavat átölelik

a tóról
nem látható

vihar közeledik
bárka imbolyog
kiáltás hangzik

ezt látom fenn
a hegyen
a tóra
indulok

OLVASD: Mt 14, 22-23

MB




 


 

 

 

A év Évközi 18.

kenyerek, halak

eleinte nehéz volt a kis kosár,
ahogy kézről-kézre járt

nehezen adta az első,
a fiú,
akié volt
a kosár,
benne hal, kenyér

ahogy ment
és ment tovább
egyik tenyérből a másikba
és tovább
és még tovább

láss csodát:
egyre könnyebb lett a kosár
benne hal, kenyér

míg végül
annak kezébe érkezett
aki épp
madarakról, virágokról
beszélt

nézték a földiek
mosolygott az ég

így vált könnyűvé a nehéz
sokká a kevés


Mt 14, 13-21……

MB



 


 

 

 

A év Évközi 17.

a kincs és a gyöngy

fölöttem se súly,
se tömeg
odalent a mélyben pihenek
mégsem nyomaszt a föld
aki akar, megtalál

ásni nem kell,
már sebzett a föld
csak finoman érinteni a felszínt
érzed-e?
dobogó szíve vagyok
a világnak

akárcsak
egy fénylő gyöngyszem
a világ közepén
néha elhomályosul
könnyezés előtti pillanat ez,
ahogy téged néz
látod-e,
mint egy nagy szem
szomorú
derűs
néz

látod-e?
visszanézel?


Olvasd el: Mt 13, 44-től…….


MB



 


 

 

 

A év Évközi 16.

konkoly

nem szeretném,
ha szolgáim
vadul rohangászva
a vetések között
letaposnák a búzát,
igaz, bőszen tépkednék a konkolyt
de szárazra, keményre döngölnék a földet
amint bakancsukkal össze-vissza száguldoznak
a földön,
amit megáldottam

a maradék búza
nagy kínok közt
kiszenvedne

szolgák ők

barátokra várok,
akikkel együtt szántunk, vetünk
nevetünk, ha zöldül a mező
sírunk,
együtt sírunk,
ha feketéllik a búzatenger

csak ülünk
és várunk
és reménykedünk

Mt 13, 24-30 ….alapján….


MB

 

 

 

 

 

A év Évközi 15.


kiment a magvető

milyen szél ez
honnan, merről támadt szél,
micsoda szél
milyen szél!

nem engedi,
hogy azt tegyem mit hajnalban terveztem:
a mag felszántott földbe hulljon,
szabályos barázdák közé
és ott pihenjen tavaszig
szabályosan nőjön ég felé
kalász emelkedjék, benne tengernyi mag,
szabályosan
de nem,
ó nem!

ez a szél
szerte széjjel cibálja, szórja, repíti
a sok magot
sziklára,
éhes madár csőrébe,
tövisek, szúrós ágak közé
mi ez a szél,
micsoda szél?

valahonnan ismerős
ez a szél,
a nagy zúgás,
vizek fölötti szelíd lebegés
az Ő Lelke ez
első útján
az első Magvetőt
Ő kísérte
bár szokatlan volt ez és új,
úgy kellett
szálljon és hulljon a mag
tövisek közé, madarak csőrébe,
sziklára, földbe
hát ezért fújt és fújt
ez a szél

a többi
titok Mt 13, 1-9

MB




 


 

 

 

A év Évközi 14.

édes iga, könnyű teher

hatalmas kolonc
nyomasztó súly

csak ennyit
látnak a bölcsek,
csak ennyit
látnak az okosak

világot , embert
nyomasztó
hatalmas súly,
kolonc

látják és mondják
a bölcsek,
az okosok

Ámde
kézbe fogva,
átölelve
más,
egészen más

talán kereszt,
vagy mégsem az?

annak készült
mégis fa,
mégis ágak,
virágok,
gyümölcs,
édes,
könnyű


Mt 11, 25-30


MB



 


 

 

A év Péter és Pál

Péter a kereszten

Furcsállták
a kérést
a katonák, a rómaiak:
fejjel lefelé, micsoda ötlet,
de hát legyen,
a halálraítélt utolsó kívánsága,
megtették,
egy szegény zsidó is érdemel ennyit,
aki halász volt valaha

ezt kértem,
nem akartam látni a földet,
az ösvényeket,
a kanyargó utakat,
a régi tavat,
a tüzet, ahol melegedtem
és esküdöztem,
hogy nem ismerem Őt

az utak összegabalyodtak,
kisimultak
véget értek

itt
Rómában
egy kereszt alatt

érted hát?
így
fejjel lefelé
az eget kémlelhetem,
nincs már más
csak a kegyelem

így jobban látom:

nyílik az ég


(…..egy régi hagyomány alapján…Péter fejjel lefelé a kereszten….)

MB


 


 

 

A év Úrnapja

még csak egy kis kosárka
megbúvik benne néhány kenyér,
halacska,
kevés
kevés

nagy a rét,
a fűvel borított rét
sok az ember
ötezer
és még az asszonyok
a gyerekek

éhesek
a férfiak,
az asszonyok,
a gyerekek
az asszonyok ölében
sírnak a gyerekek

kis kosárban
a kenyér
kevés
a halacska száma
oly szerény
kevés

kicsi domb tetején áll,
szánja a sereget,
az ötezret,
az asszonyokat,
a sok síró gyereket

már várja a kosarat

kézbe veszi
égre néz

ím, nyílik a kis kosár
de a szív is,
meg az ég

és
íme,
tizenkettő a kosár
MB


 


 

 

A év Szentháromság

…úgy szerette…


Egy szelíd sóhaj
és már ott lebegett
a vizek fölött a Lélek,
az Ő lelke
és látta, hogy jó

mély, világot rengető
fájdalmas sóhaj
amikor látta,
hogy megtört
a világ,
és látta,
hogy mivé lett:
puszta és kietlen

még így is, még most is
még mindig
szerette

és akkor

már csak egy maradt,
végül csak egy
mint egy nagy,
hatalmas szívdobbanás

akkor adta
egyetlen fiát

Olvasd el: Jn 3, 16-18.
MB


 


 

 

 

A év Pünkösd

szél, tűz, hangok


ma
csak kopogtat az ajtón,
fellebbenti a függönyt,
lágyan zenél,
nem rombol a szél

ma
csak szelíden lobog
éjsötétet oszlat,
derít szíveket,
hívogat, nem éget,
ma nem perzsel e sok kicsi láng,
ez a tűz
ez a csipkebokor ragyogás

ma
megannyi hang
nyelv és szó és betű, és mondat
szól csendben, hangosan, kiabálva,
halkan,
mégis, mégis
mintha egy láthatatlan karmesteri pálca
lenne valahol a világ szívébe rejtve:

szélből, tűzből, Lélekből
ma
gyönyörű, új zene születik.


Olvasandó ApCsel 2. fejezet
(szél zúg, lángnyelvek jönnek, új nyelv születik…)


MB.


 


 

 

 

A év Mennybemenetel

maradok, minden nap

tovaúszott
a fényes felhő
az égen
amott

azt hiszed,
elmentem?
igen

amit látsz, az ég boltozatja
nem ott vagyok

azt hiszed,
elmentem?
nem

a felhő elvonult,
a ragyogó, a fényes

most láss
itt vagyok,
maradok
minden nap

kenyér
és kenyérre éhező
víz és vízre szomjazó
ház és ajtókon kopogtató

a világ végéig
maradok


olvasd el: Mt 28, 16-20.

MB

 


 

 

 

 

A év Húsvét 6.

elmegyek
visszajövök

a kenyeret megtörtem
kiosztottam a bort
csókra nyújtottam arcomat

visszaadtam a vörös köpenyt,
felvettem az ormótlan fát

hagytam, vigyék a ruhákat,
a köntöst is, a szépségest

karjaim, lábaim
kezükbe adtam


a fehér leplet szépen összehajtottam
a kendőt is

kiléptem a kertbe
lassan felhők takarnak

így látod
,ez csak egy pillanat

ha körülnézel
látod:
itt vagyok,
maradok


Olvasandó Jn 14, 15-21


MB

 


 

 

A év Húsvét 5.

aki engem lát

világnyi
kendő rejti arcomat
ha kinyitod
lásd
benne
a Nap, a Hold, virágok, állatok,
patakok, halak

hatalmas fehér terítő
vagyok
egy hatalmas asztalon

egy kis kendő
egy arc nyomata
sebek,
hatalmas égő szemek

egy üres sziklamélyedés
sír volt valaha
hótiszta gyolcslepel
pihen amott

más nincs
ez vagyok

vagyok,
aki vagyok


Jn 14, 1-12 MB


 

 

 

A év Húsvét 4.

az akolban és kinn

valaha
szűk volt az akol,
a bárány,
ha bent született,bent is maradt,
biztos,
jó helyen
volt eleség,
akolmeleg

aki kint volt,
elveszett,
éjszaka jött,
dermesztő fagy,
farkasok

elveszett,
hát elveszett

csendben fordul a világ
az akolról tűnik a kilincs, a zár,
a korhadt ajtó földre hullt

az ajtó
most én vagyok

felfeszítve
mégis úgy,
hogy ide-oda lengek
az utakat le nem zárom,
mintha integetnék,
tessék, erre, erre

ajtó
nyitva

az akol
láthatatlan
erre, arra
mindenütt

az ajtó
egyik sarka
fenn az ég
a másik lenn
a föld

nyitva

az ajtó vagyok

Jn 10, 1-10
MB


 

 

 

A év Húsvét 3.

ez az az út
hátul Jeruzsálem,
arra Emmausz
ketten
az úton

tarisznyájukban kenyér,
mivel épp ünnep volt,
kovásztalan,
mellette
régi tekercsek foszló darabjai

estére
szikkad a kenyér
az írásokon
a betűk kialszanak

perzsel a Nap
ők ketten dideregnek

nem lesz kenyér,
bor
lángoló, tüzes szavak?

csak menni, bandukolni
az út poros, töredezett

és itt a vándor, a harmadik
az út ismerős
épp a végére járt
ma reggelig

most megtekinti újra
az út vándorait

tarisznyája nincs,
mert mit azon
az éjszakán megtört,
ő maga a kenyér,
az útravaló
ami oldalából ömlött a minap,
az az ital
már máshonnan jön a fény
most már mindörökké elég
Lk 24, 13-32

 

 

A év Fehérvasárnap

újra zárva az ajtó,
mint a múltkor
jövök,
ott vagyok,
mint a múltkor,
nyolc nappal ezelőtt

még egy kívánság,
szokatlan,
dacos,
hitetlen
mégis jövök
már a terem közepén vagyok

Tamás sem más,
mint a többi,
hitetlen,
a többi sem más, mint Tamás,
hitetlenek

asszonyok, halászok,
úton poroszkáló vándorok
ennem kell velük
halat, lépesmézet

írásaikat forgatom,
kezembe veszem

kezem és oldalam
sebeit mutatom

lassan negyven napja ennek
negyven napja hisznek
boldogok

hát még azok,
akik semmit sem láttak
sötét volt, alig hajnalodott
és akkor, és már akkor hittek
boldogok


Jn 20, 24-29 Olvasandó

MB

 

 

A év Húsvét


már nem volt éjszaka
még nem volt reggel
talán hajnal sem nagyon

az éjszaka
az elmúlt
igen hosszú volt
ebben az évben
a harmincharmadik évben

az utolsó napon
már elkezdődött
kora délután

most jön a harmadik nap

már nem éjjel,
de nem nappal

egy vékony fénycsík
rávetül a kertre

felébredtek a virágok
megyek, megnézem őket
ezért kertésznek hisznek

nem rég itt feküdtem
elhagyom e barlangot,
mert itt fognak keresni,
akik erre futnak

leteszem a leplet,
a kendőt, mely arcomat fedte,
nehogy ott kutassanak
szövetek múló redőiben

a sebek
halványulnak
mégis őrzöm
mindegyiket,
lesz, aki érinteni akarja

megyek
járok egyet az országúton,
lesz aki arra jár,
társa leszek
és megyünk

beesteledik,
az éj szelíd lesz

lesz egy ház,
asztal
kenyér


….a húsvéti jelek közt barangolva, több evangéliumi részre utalva… MB

 

 

A év Virágvasárnap

a pálmaágakat sajnáltam,
szépek voltak
integettek volna így is a magasból,
kár értük,
ott hevernek az úton
talán olyan ez, mint a kiöntött nárdus egy vacsorán
most holtak az ágak,
temetésemre haltak meg

a szamárcsikónak örültem,
amikor szememet nyitottam a világra
állatokat láttam,
szamarat is, ökröt, bárányokat
szamárcsikón megyek tovább
egy ideig

a ruhákat szántam,
szegény emberek kabátja, köpenye volt mind,
talán az egyetlen köntös,
porban fekszenek
rájuk tapos a szamár
egy kis idő,
nem lesz ruhám, köntösöm

most hozsanna szól
majd minden elcsendesedik

fejem fölött táblát lenget a szél
megszólal egy római,
egy százados

király
akkor leszek


Mt passió alapján…. MB

 



 

A év Nagyböjt 5.

Lázár elaludt

Ő
tudta jól,
hogy elaludt, ezt mondta Galileában,
így tudták tanítványai,
hogy Lázár elaludt

Betániában
így tudta Mária és Márta is,
bár szikla fedte testét,
Lázár aluszik

Ő ne tudta volna,
aki egyazon pillanatban
látta a forrást
és
az óceánt
a kettőt,
amely egy
és ugyanaz?

hogy csak kezdet van,
de vég soha

Ő volt kezdetben
ott

tudta,
melyik forrásból jövünk,
és azt is,
hogy merre, hova
kihez,
hisz onnan jött, tőle érkezett

és hogy közben,
mint Lázár,
egyet aluszunk

mégis
ahogy jött, haladt, bandukolt, sietett
Galileából Betániába a faluig
a sok göröngy, szikla megannyi kavics az úton
feltörte lábát, elfáradt, testét vonszolta,
a szíve egyre fájt,
nem látta többé a forrást, a patakot, az óceánt

útja kezdetén tudván tudta
hogy ez az út,
ez az ösvény
szakadt, töredezett
fájt nagyon,
egyet sóhajtott csak:
Lázár halott

és ott
a faluban,
házak végén,bandukolva
temetősoron

már épp indult szívéből
az ébresztő kiáltás
hisz Lázár elaludt

mégis, akkor, ott,
látva a lomha, súlyos sziklatömböt,
alatta Lázár,
a halott

a kiáltás,
az ébresztő kiáltás
még benne szunnyadt,
aludt

csak megállt,
csak sírt,
csak könnyezett

Olvasandó: Jn 11, 1-44

MB

 



 

 

A év Nagyböjt 4.

 

reggel még szombat volt
a nap felkelt
vitték a fiút
a templomba
az öreg szülők,
a kosárkával,
vitték, a küszöb mellé ültették
sok szent ember jár ma erre, megszánják
a fiút, a vakot
este jönnek,
hazaviszik,
meg a kis pénzt a kosárkában
az öreg szülök

szombatnak indult a nap
a szent emberek
koptatták a templom küszöbét
néha ránéztek a vakra
tudták
ok nélkül nem lehet
biztos vétkezett,
vagy ha nem,
hát szülei,
hogy világtalan lett
és a kosárkába dobtak valamit

és a szombatnak
már reggel leáldozott,
pedig fényesen sütött Nap

valaki átment a templomtéren
és beszélt egy kicsit
már akkor látta, aki ott volt
másképp folytatódik a nap

a fiú megmosdott,
a hangok, a kiáltások, az érintések
fénnyé változtak
emberekké,
zöld lombokká,
csicsergő madarakká
ezt látta a fiú,
a fiú, aki látott

a többieknek
lett nagy kalamajka
lárma, ordítás, izgalom,
ki rontotta el a szombatot?

az öregek,
az apa, az anya,
mérgelődtek
a fiú megszökött
a persely estére üres maradt

a szent emberek
papok, leviták, farizeusok
mérgelődtek:
ki rontotta el a szombatot?

a fiú kereste,
ki tette széppé,
ki teremtette újjá
a szombatot

Jn 9, 1-41
MB

 



 

A év Nagyböjt 3.

Új templom

 

az öreg kút kávájára tette
kőkorsóit az asszony,
a megviselt, a zaklatott, a szamáriai
és gondolkodott

ugyan, meddig jár még körbe-körbe
a falu és a kút között
meddig lesz még víz az öreg kútban,
mi lesz, ha egyszer minden kiapad?
mit fog inni akkor a város népe,
a sok szamáriai?
és mi lesz vele,
hisz ez az egy kicsi munka,
amiért még a többiek tartják, tűrik,
ez a munka egy szép napon megszűnik?
egy pohár vízre sem telik, a kút kiszárad.
Ó jaj, és nincsen templom,
amely befogadná,
nincsen menedék, oltalom,
sem Jeruzsálemben, sem ezen a hegyen itt.

Az öreg kút kávájára ült a vándor,
szomjazott.
ennivalóért mentek tanítványai,
ő inkább szomjazott
nem is a vízre,
tudta jól,
hogy az öreg kút lassan kiapad

inkább messze nézett
és várta,
érkezik-e valaki,
aki hosszú esztendők óta
csak szomjazik és szomjazik

ha jön,
neki fog vizet merni,
mert vizet adni, mást, újat, nem ezt a régit, ezt az apadót,
a vándor erre szomjazott
és arra gondolt,
épít egy tágas, örökké nyitott templomot

dél volt,
rekkenő hőség
mire a másik is megérkezett
a szomjazó, védtelen asszony
és cipelte a korsót üresen

így kezdődött akkor,
a régi kútnál

egyik is,
másik is
szomjazott

a kút kiapadt
mégis
ittak mindketten
élő vizet
szívből
fakadót

a vándor
adta
és az asszony szomjúságából
a vándor kapott
és már nem szomjazott

csak ültek,
beszélgettek

még csak ketten tudták
épül a templom
az új


Olv.: Jn 4, 5-42
MB

 

 



 

A év Nagyböjt 2.

…vakító fehér, mint a fény…

ahogy megy fölfelé,
sziklák, göröngyök, tövisek között
keskeny úton
lábával keresve a láthatatlant ösvényeket,
ahogy megy, mendegél,
meg-megáll, újra megy
a saru szinte elkopott
ruhája porral fedett,
egy ember megy,
porral fedett, fáradt, szegény, mint a többiek

ahogy megy fölfelé,
látod? nézed?
érted,
már nem ugyanaz,
mint előbb
előbb megfáradt szeme,
arca, a mesze révedő,
majd ruhája, saruja,
végül az egybeszőtt köntös
mind, mind
fehér, fehér
honnan jön a fény?

de lám, a hegy is,
a kő, a sziklák, görgő kavicsok,
ahogy lépdel föl, egyre fölfelé,
fehéren izzanak,
nem vakít, oly szelíd ez a fény

mintha a két fény egymást köszöntené,
de mégis minden egy
a hang mondotta ezt
ott a hegy csúcsán, tetején

rábólint a két öreg,
előlépve idők mélyiből
már régen vártuk ezt

sátrat építene a halász
bezárni falak közé nem lehet
a hangot és a fényt

és a hegyről lefelé
megy tovább

majd lenn a völgyben
az élet is megy tovább

sok dolga van még,
gyógyít, asztalt terít,
és prédikál,
ameddig engedik

végül
ruháját letépik,
köntösét elveszik

a hegy, ahol akkor állni fog,
éjfekete, sötét

csak a szem látja így,
meg a könnyező asszonyok, az anya

a fény, a vakító fehér
sziklasírban pihen
nem halt meg
csak aluszik

MB

 

 

 



 

 

A év Nagyböjt 1.

Nemcsak kenyérrel él az ember

A év Nagyböjt 1.

Nemcsak kenyérrel él az ember…

nem jó ez a kenyér
pedig kívánatos, szép, kerek egész
így kínálja, adja, nyújtja feléd
egy hang,
egy láthatatlan erő,
a puszta csendjét szaggató
rikoltás:

vedd, ez a tiéd,
éhes vagy, egyél
ez a tiéd,
csak a tiéd

gyönyörű, kívánatos kenyér
ha ráharapsz,
belülről csupa kő, kavics
ilyen ez a kenyér,
neked készült,
kőből, sziklából, porból
rossz ez a kenyér,
csak a tiéd

jó szavakból, igékből
pici sóból, kovászból
adok más kenyeret,
adok új kenyeret
jöjj, egyél

és jöjj,
készítsük, süssük
együtt
a világ kenyerét

asztalt teríts
hívj éhezőket,
terekről, utcákról

majd
akkor ülj le
egyél

én vagyok a kenyér
Mt 4, 1-11
MB

 

 



 

A év Évközi 8.

Madarak, virágok

Gyönyörű kertemben
megpihentem
láthatatlanul
a hetedik napon
és szállnak köröttem madarak,
virágok bólogatnak.

Szívemből nőtt kertemben
madarak szállnak,
egyetlen fészek a kert,
a kertem.

Szállnak,
tenyeremből csipegetnek.

Nőnek a fák,
a virágok,
a gyümölcsök
forrásomból isznak,
fényemben sütkéreznek.

Így jó.

Még ők is,
akiket a hatodik napon
nagy vígságban teremtettem,
ők is pihennek.
Még jól hallják
szívem dobbanásait.

Mennyire vágyom,
hogy így maradjon,
tenyeremben pihenjenek
hallgassák szívem hangjait
akkor is,
ha árnyék vetül a kertre.


Mt 6, 24-34 olvasandó
MB

 

 



 

A év Évközi 7.

A másik orca

Ím, lásd,
itt az egyik orcám.
Ha megütöd, ott a másik,
próbáld azt is,
látod
nincs két orcám,
amit kettőnek látsz,
a két orca
ugyanaz.

mindig
ugyanaz maradok

Ím, vedd,
a ruhám
gondolod letéped,
nem,
csak úgy odaadom,
vidd
és ha kell ott a többi
és végül tiéd az egybeszőtt köntös.

És most, a végén,
látod-e?

vagyok, aki vagyok


Mt 5, 38-48 hozzáolvasandó

MB

 

 



 

 

A év Évközi 6.

„…hagyd ott ajándékodat…”

 

Hatalmas torlasz ez,
mit felhalmoztál
az oltár elé, látsz-e még engem?
Én téged,
igen,
ott,
a hegynyi ajándék túlsó oldalán

Látod-e?

az ártatlan állatok,
a kos, a gerlice,
a kicsi bárány, a szegény
úgy szánom mind, nem kell nekem
hisz mind enyém

ha oltárra tennéd mind
csak füst lenne, korom és sötét,
nem jó
valami más,
valami áttetsző,
egyszerű
kell

hagyd itt
hisz mind enyém
oltár emésztő lángjába hullani
nem engedem
én az oltáron nem lakom

most menj,
járj egyet,
nézd az utat
a távolba veszőt
és az ösvényt,
amely egyszer visszahoz,
ha rájössz,
hol lakozom

Olvasandó: Mt5, 17-37
MB

 

 



 

A év Évközi 5.

Egy asztal
egy kenyér
egy mécses,
kicsi fény

kenyérben só
láthatatlanul

vagyok só
láthatatlanul

az asztalon
mécses fénye
jelzi,
ott a kenyér

vagyok kenyér
só és kicsi fény

asztal vagyok

elfér ott
sok kenyér,
sótlan, ízetlen kenyér,
kormos, füstölgő mécs

kidobná, eltaposná
mindet az értelem, az ész

nem,
hisz mind enyém

asztalon
jóízű kenyér,
mécses fénye,
sok kis kenyér,
sok pislákoló kicsi fény
egy asztalon
mind elfér

ne szólj,
csak nézd

Olvasandó: Mt 5, 13-16.
MB